Microsoft: kiegészült a macOS és a Linux védelme
A Microsoft a macOS és a Linux operációs rendszerek esetében is kibővítette Defender védelmi technológiájának képességeit.
A Microsoft Defender for Endpoint védelmi technológia 2019 májusában vált elérhetővé a macOS alapú számítógépekhez, majd 2020 júniusában a Linuxhoz is megjelent. Azóta a fejlesztők e platformok esetében is folyamatosan fejlesztik a védelmi képességeket. A vállalat szerint erre azért is szükség van, mert így biztosítható, hogy az üzemeltetők, biztonsági szakemberek (SecOps csapatok) platformfüggetlen módon legyenek képesek elvégezni a védelmi feladatokat, és a teljes infrastruktúrára meglegyen a rálátásuk.
A Defender technológia egyik fontos összetevéjét a Live Response funkció adja, amely eddig leginkább csak Windows-os környezetekben volt elérhető. Ennek révén a szakemberek azonnali beavatkozásokat tehetnek egy-egy biztonsági esemény, incidens bekövetkeztekor, valamint elősegíthetik a támadások kivizsgálását. A problémás rendszer esetében például távolról lekérdezhetik a folyamatlistát, fájlműveleteket végezhetnek, kezelhetik a szolgáltatásokat és a regisztrációs adatbázist, scripteket futtathatnak stb. Mindezek mellett izolálhatóvá válhatnak a kockázatos rendszerek, és blokkolhatók az éppen folyamatban lévő támadások.
A Live Response képességei immár a macOS és a Linux kompatibilis végpontvédelem esetében is bevethetők. E két operációs rendszer esetében is számos funkcionális lehetőség adott ahhoz, hogy incidens esetén gyors beavatkozásokat lehessen tenni. Így például elérhető a távoli scriptfuttatás és a távoli víruskeresés is.
Prémium előfizetéssel!
-
A Docker Desktop egy mérsékelt veszélyességű hibát tartalmaz.
-
A Cisco Catalyst SD-WAN Manager sebezhetősége már aktív támadásokban is szerephez jut.
-
Az ImageMagick legújabb verziója három sérülékenységet javít.
-
Az Exim egy közepes veszélyességű hiba miatt kapott frissítést.
-
Az nginx fejlesztői egy fontos hibajavítást tettek elérhetővé.
-
A Microsoft IIS is érintett a legutóbb feltárt DoS-sérülékenység által.
-
Az Apache HTTP Serverben is megtalálható HTTP/2 Bomb sérülékenység.
-
Az Oracle Database Server soron kívüli hibajavítást kapott.
-
A Zyxel két biztonsági hibáról számolt be.
-
A TP-Link egyes Archer routereihez biztonsági frissítést adott ki.
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.
Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











