Megszabadul a lakatjaitól a Chrome böngésző
A Google egy látszólag nem nagy, de mégis lényeges változtatásra készül a Chrome webböngésző esetében.
Néhány évvel ezelőtt, amikor a titkosított, HTTPS-alapokon nyugvó weboldalak még nem voltak elterjedtek, akkor a webböngészők fejlesztői minden lehetséges módon igyekeztek felhívni a figyelmet arra, ha az éppen megtekintett webhely titkosítással is rendelkezik. Ezt kezdetben a címsorban, láblécben megjelenített zöld vagy egyéb színű lakat ikonokkal jelezték. Aztán, ahogy egyre több weboldal váltott HTTPS-re, úgy ezek az ikonok elkezdtek „halványulni”. Többen pedig manapság már úgy gondolják, hogy semmi előnnyel nem szolgál, sokkal inkább hátrányai vannak a megjelölésnek. Ennek pedig az az oka, hogy a csalók is könnyedén tudnak üzemeltetni HTTPS-sel megspékelt oldalakat, így a lakat ikon hamis biztonságérzetet kelthet a felhasználókban. Erre a problémára korábban egyebek mellett már az FBI is rávilágított, és felhívta a figyelmet, hogy a böngészőkben megjelenő lakat ikon korántsem jelenti azt, hogy egy adott weboldal ártalmatlan.
A Google felmérése szerint manapság a Chrome-ban megjelenített weboldalak több mint 99 százaléka már HTTPS-alapú kommunikációt használ. Ezért úgy látja, hogy nincs többé szükség arra, hogy a lakat ikon közvetlenül a címsorban is megjelenjen. Nagyobb szükség van arra, hogy akkor figyelmeztessen a böngésző, ha egy oldal nem használ titkosítást.
A fentiek miatt a Chrome 117-es verziójától kezdődően a címsorból eltűnik a lakat ikon. Ennek a verziónak a megjelenése szeptemberben várható. A módosítás az Android és az iOS kompatibilis, mobilos Chrome változatokat is érinti.
Prémium előfizetéssel!
-
A Drupalhoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.
-
A Synology nyolc biztonsági rést szüntetett meg a DSM kapcsán.
-
A Check Point Gaia egy kritikus veszélyességű hibát tartalmaz.
-
Az ISC BIND több mint egy tucat hibajavítást kapott.
-
Az Oracle 19 biztonsági rést foltozott be a VirtualBoxon.
-
Több mint 70 biztonsági rést foltoztak be a Mozilla fejlesztői a Firefox böngészőn.
-
A Google Chrome ezúttal 42 biztonsági hibától vált meg.
-
Az NGINX kapcsán egy biztonsági rést kell befoltozni.
-
Magas veszélyességi besorolással látta el az Acronis a legutóbb feltárt sebezhetőséget.
-
Az Apple a macOS 27 kiadásával rengeteg sebezhetőséget szüntetett meg.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











