Megsorozták a kereskedőket a zsarolóvírusok
Az elmúlt évben a kiskereskedelmi szervezetek jelentős részét érte olyan támadás, amelyek során zsarolóvírusok is szerephez jutottak.
A Sophos által közzétett ágazati jelentés szerint a kiskereskedelmi szektor szereplőit egyre súlyosabban érintik a zsarolóvírusok által jelentett kockázatok. Oly annyira, hogy az elmúlt évben a kiskereskedelemben volt a második legmagasabb a zsarolóvírus alapú támadások aránya. (Az első helyen a média/szabadidő/szórakoztató iparág végzett.) A globális felmérés során megkérdezett kereskedelmi szervezetek 77 százalékát érte ilyen incidens.
- mondta Chester Wisniewski, a Sophos vezető kutatója.„A kiskereskedelmi cégeket továbbra is az egyik legmagasabb arányban sújtják a zsarolóvírus támadások. 2021-ben több mint háromnegyedük szenvedett el ilyen csapást. Az idei felmérés azt mutatja, hogy a célba vett szervezetek mindössze 28 százaléka tudta megakadályozni az adatainak titkosítását, ami arra utal, hogy az iparág nagy részének javítania kell a biztonsági helyzetén"
A kutatás szerint nem kizárólag a zsarolóvírusos támadások száma nőtt, hanem a zsarolók által követelt összeg nagysága is. 2021-ben az átlagos váltságdíj-kifizetés 226 ezer dollár volt, ami 53 százalékos növekedés 2020-hoz képest.
- nyilatkozta Wisniewski."Az alacsonyabb képzettséggel rendelkező ransomware csoportok 50.000-200.000 dollárt követelnek váltságdíjként, míg a kifinomultabb és jelentősebb hírnévvel bíró támadók akár egymillió dollárt is"
A felmérésben résztvevő, zsarolóvírusok által sújtott cégek 92 százaléka jelentette ki, hogy a támadás hatással volt a működésére, 89 százalékuk pedig bevételtől is elesett.
-
A TinyMCE egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.
-
Három biztonsági hibát orvosolt az Arista a Wi-Fi AP-k kapcsán.
-
A cups esetében három biztonsági rés megszüntetésére van szükség.
-
Az Angularhoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A Django frissítésével négy biztonsági rés foltozható be.
-
Kritikus veszélyességű sérülékenységre figyelmeztetett a Citrix a NetScaler kapcsán.
-
A wolfSSL-hez megérkezett a legújabb biztonsági frissítés. Ennek révén 11 sérülékenység orvosolható.
-
A GLPI újabb biztonsági frissítést kapott.
-
Hat biztonsági résre derült fény a Zabbix kapcsán.
-
A SonicWall kritikus veszélyességű sebezhetőséget is javított az SMA1000 szériás appliance-ek kapcsán.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










