Megmenthetők a DarkSide vírus által tönkretett fájlok

​Elérhetővé vált egy olyan ingyenes szoftver, amelynek segítségével a DarkSide nevű zsarolóvírus által tönkretett fájlokat lehet helyreállítani.
 

A DarkSide az elmúlt félévben nagyon sok kár okozott világszerte azáltal, hogy a fertőzött számítógépeken különféle állományokat titkosított, azaz tett használhatatlanná. A többi zsaroló programhoz hasonlóan ez a szerzemény is váltságdíjat követelt a helyreállításhoz szükséges kulcsokért cserébe. Általában 200 ezer dollár volt a váltságdíj, de volt olyan eset, amikor ez az összeg 2 millió dollárra rúgott. A kiberbűnözők több esetben célzott támadásokban használták fel a DarkSide funkcióit, így azt is tudták, hogy mekkora összegű követeléssel állhatnak elő. A károkozó a legtöbb fertőzést tavaly októberben, illetve decemberben okozta. 

A Bitdefender fejlesztőinek sikerült egy olyan megoldást kidolgozniuk, amelynek segítségével a DarkSide által tönkretett fájlok helyreállíthatóvá válhatnak. Ehhez egy egyszerűen kezelhető, ingyenes programot is elérhetővé tettek, amelynek segítségével egy-egy könyvtárban vagy akár egy teljese rendszeren dekódolhatóvá válhatnak a kompromittált fájlok. 

Sajnos ez esetben is igaz, hogy nem garantált a siker, és az sem, hogy a DarkSide mindegyik variánsa esetében működik a helyreállítási módszer. Ezért a biztonsági cég is a megelőzésre, valamint a rendszeres biztonsági mentésekre búzdít mindenkit. 
 
  1. 4

    A Moodle több sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  2. 4

    Az OpenSSH legújabb kiadása számos sérülékenységet szüntet meg.

  3. 3

    A Zulip Servert egy biztonsági hiba miatt kell frissíteni.

  4. 3

    A HP DeskJet sorozatú nyomtatók kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  5. 4

    A Google Chrome három biztonsági hibajavítással bővült.

  6. 4

    A Microsoft két sérülékenységről adott tájékoztatást az Edge webböngésző kapcsán.

  7. 3

    Az OpenClaw fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.

  8. 3

    A phpMyFAQ fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.

  9. 4

    Az Oracle kilenc biztonsági hibát orvosolt a VirtualBox kapcsán.

  10. 3

    Az Avast Premium Security egy biztonsági hibajavítást kapott.

Partnerhírek
Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

Amikor az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válik

A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.

hirdetés
Közösség