Megkedvelte a hackereket a Pentagon

​A Pentagon úgy határozott, hogy tovább folytatja a külső biztonsági kutatók támogatását, és a sikeres etikus hackereket ezentúl is jutalmazza.
 

A Pentagon idén tavasszal jelentette be, hogy sok IT-vállalathoz hasonlóan jutalmazási programot indít. Ennek keretében pénzdíjat ad azon szakemberek számára, akik az arra kijelölt rendszereiben biztonsági réseket tárnak fel, és azokat első kézből jelzik. A megmérettetésre április 18. és május 12. között volt lehetőség a HackerOne-on keresztül. Az adatok azt mutatják, hogy 1400 kutató jelentkezett a programba, akik végül összesen több mint 250 sérülékenységről számoltak be. Ebből 138 hibabejelentés bizonyult érvényesnek és díjazhatónak.
 
A Pentagon közölte, hogy a projekt összesen 150 ezer dollárba került, amiben már a jutalmak is benne foglaltatnak. Ez első hallásra soknak tűnhet egy ilyen rövid kezdeményezésért, de szakértők szerint, ha mindezt saját erőből vagy egy külső cég felkérésével valósította volna meg a szervezet, akkor a költségek legalább egymillió dollárra rúgtak volna.
 
Nem csoda tehát, hogy a Pentagon a kezdeti sikereken felbuzdulva folytatja a jutalmazási programját. Sőt már nemcsak a HackerOne révén, hanem a Synack bevonásával is. A szervezet közleménye szerint a HackerOne - hasonlóan a tavaszi kezdeményezéshez - a Pentagon weboldalának biztonsági tesztelésére ad majd lehetőséget, míg a Synack egy zártabb közösséget fog menedzselni. Az utóbbi csoportba beválasztott szakértők már érzékenyebb rendszerek védelmi képességeit is szemügyre vehetik majd.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Docker Desktop egy biztonsági hibát tartalmaz.

  2. 3

    A Nextcloud Serverhez egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 4

    Biztonsági javításokat kapott a Fortinet FortiWeb.

  4. 4

    15 biztonsági rést kell befoltozni az Adobe ColdFusion szoftveren.

  5. 4

    Letölthetővé váltak az Adobe kereskedelmi platformjaihoz a legújabb biztonsági javítások.

  6. 4

    A Cisco soron kívüli frissítést adott ki egy magas veszélyességű biztonsági hiba miatt.

  7. 4

    A Zoomhoz négy biztonsági javítás készült.

  8. 4

    A Microsoft ismét tucatjával adta ki a biztonsági frissítéseket a Windows-hoz.

  9. 4

    Jelentős mennyiségű biztonsági javítás érkezett a Microsoft Office-hoz.

  10. 4

    Az SAP kiadta az augusztusi biztonsági frissítéseit.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség