Magyaroroszágon is terjed a Play zsarolóvírus
A 4iG SOC figyelmeztetést adott ki, miszerint egy gyorsan terjedő zsarolóvírus jelent meg egyes magyar vállalatok rendszereiben.
Az új zsarolóvírus pár nappal ezelőtt jelent meg Magyarországon, de a világon elsőként Németországban detektálták. A titkosított fájlokhoz az „.play” kiterjesztést fűzi hozzá. A váltságdíjat nem a megszokott módon, kriptovalutában követeli, hanem egy (.txt) szöveges fájlt helyez ki az asztalra, amelyben csupán egy e-mail cím található. A titkosított fájlok visszafejtésére egyelőre még nincs jól működő lehetőség, a zsarolók által megadott e-mail címről pedig sok áldozat választ sem kapott eddig.
Egyelőre nem ismert, hogyan jut be a kiszemelt végpontra a Play zsarolóvírus, azonban az már kiderült, hogy képes oldalirányú mozgásra a rendszerekben, vagyis a belső hálózaton belüli terjedésre. Könnyedén terjedhet a számítógépek és a szerverek között, amelyeken letitkosít minden fontos adatot, köztük a helyi mentéseket is.
Az alábbi módokon fertőzhet a Play Ransomware:
Internet felől nyitott, gyenge jelszóval védett SSH, RDP, FTP szolgáltatásokon keresztül
Internet felől elérhető sérülékeny szolgáltatásokon (webszerver, OWA, Exchange stb.) keresztül
Kártékony weboldalakról letöltött, ártalmas programok révén
Elektronikus levelekben
Fontos, hogy fertőzés esetén minél gyorsabban le kell választani a hálózatról azt a végpontot, ahol elindult a titkosítási folyamat. A kompromittált állományokat érdemes megőrizni arra az esetre, ha a későbbiekben elérhetővé válik a Play ellenszere. A legfontosabb azonban a megelőzés, vagyis többek között a naprakészen tartott vírusvédelem, biztonsági frissítések telepítése, a rendszeres biztonsági mentés és a biztonságtudatósság.
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat









