Mac-es sebezhetőséget is képes kimutatni a Microsoft Defender

​A Microsoft Defender mostantól a macOS alapú rendszerek esetében is képes a szoftveres sebezhetőségek detektálására.
 

A Microsoft 2019 májusában tette elérhetővé a Microsoft Defender for Endpoint (korábbi nevén Microsoft Defender ATP) szolgáltatásának azon verzióját, amely már képes volt együttműködni a macOS operációs rendszerrel is. A vállalat nemrégen jelentette be, hogy a védelmi megoldása a Linuxot is elkezdte mind mélyebb szinten támogatni. Vagyis a Microsoft nem titkolt célja, hogy a Defender technológiája több platformot is lefedjen, és ezáltal valóban átfogó biztonsági megoldásként lehessen számításba venni a vállalati és intézményi információbiztonság megteremtése során.
 
A Defender for Endpoint legújabb kiadása immár minden - megfelelő licenc birtokában lévő - ügyfél számára széles körben elérhetővé vált. Legfontosabb újdonsága, hogy kimutathatóvá váltak a macOS alapú számítógépeken futó alkalmazások sebezhetőségei. Az üzemeltetők pontos információkhoz juthatnak az alkalmazásokat érintő sérülékenységek veszélyességéről, az exploitok esetleges elérhetőségéről, a biztonsági hibákkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, valamint az érintett rendszerekről.


Forrás: Microsoft
 
„A technológiánk képességeinek kiterjesztésével a szervezetek számára lehetővé vált, hogy a feltárják, priorizálják és javítsák a szoftverekben és az operációs rendszerben felfedezett sebezhetőségeket a macOS-re épülő rendszerek esetében is” - nyilatkozta Tomer Reisner, a Microsoft egyik termékmenedzsere. A szakember hozzátette, hogy mostantól a Microsoft Defender for Endpointtal védett mac-es számítógépek pontosan olyan módon kezelhetők a patch menedzsment szempontjából, mint a Windows-os gépek.
 
A Microsoft jelezte, hogy nyilvános tesztváltozatban elérhetővé váltak azok a funkciók, amelyek a Windows 8.1-et futtató számítógépek védelmét hivatottak elősegíteni, valamint egy e-mailes sebezhetőségi riasztási szolgáltatás is kipróbálhatóvá vált.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.

  2. 4

    A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.

  3. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  4. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  5. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  6. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  7. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  8. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  9. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  10. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
5 online csalási módszer. Te mennyiről hallottál?

az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.

AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

hirdetés
Közösség