Költözik a Kaspersky Lab
A Kaspersky Lab a Nemzetközi Átláthatósági Kezdeményezésének részeként infrastruktúrájának egy részét Svájcba költözteti.
A Nemzetközi Átláthatósági Kezdeményezés – amelyet még tavaly októberben jelentett be a Kaspersky Lab – célja, hogy biztosítsa a cég elkötelezettségét, és vállalja a felelősséget termékei megbízhatóságáért. Az áttelepülés a kezdeményezés kidolgozásának és megvalósításának egyik következő lépése.
2019 végéig a Kaspersky Lab létrehoz egy adatközpontot Zürichben, és ebben a létesítményben fogja tárolni, valamint feldolgozni az Európában, az Észak-Amerikában, a Szingapúrban, az Ausztráliában, a Japánban és a Dél-Koreában élő felhasználóinak adatait. Ezek olyan adatok, amelyeket a felhasználók önként osztanak meg a Kaspersky Security Network-kel (KSN).
A vállalat áthelyezi Zürichbe a szoftverfejlesztésének egy részét is. 2018 végéig a termékeit, a frissítéseket, valamint a szignatúra adatbázisokat Svájcban fogják ellátni digitális aláírással, mielőtt még világszerte a felhasználókhoz kerülnének.
A Kaspersky Lab elmondása szerint úgy szervezi az adatok tárolását és feldolgozását, a szoftverfejlesztést vagy akár egyes forráskódok elérhetővé tételét, hogy azt olyan független szakértők felügyelhessék, akik képesek egy-egy szoftver technikai ellenőrzésére. Ehhez a cég egy olyan nonprofit szervezet létrehozásában is közreműködik, amely ezt a felelősségvállalást vizsgálná nemcsak a Kaspersky Lab, hanem más, csatlakozni akaró vállalatok esetében is.
-
A Moodle több sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az OpenSSH legújabb kiadása számos sérülékenységet szüntet meg.
-
A Zulip Servert egy biztonsági hiba miatt kell frissíteni.
-
A HP DeskJet sorozatú nyomtatók kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.
-
A Google Chrome három biztonsági hibajavítással bővült.
-
A Microsoft két sérülékenységről adott tájékoztatást az Edge webböngésző kapcsán.
-
Az OpenClaw fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.
-
A phpMyFAQ fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.
-
Az Oracle kilenc biztonsági hibát orvosolt a VirtualBox kapcsán.
-
Az Avast Premium Security egy biztonsági hibajavítást kapott.
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.
A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










