Kisebb cégek számára fejleszt védelmet a Microsoft
A Microsoft bejelentette a kis- és közepes méretű vállalkozások számára kifejlesztett végpontvédelmi technológiáját.
A Microsoft szerint az elmúlt egy évben 300 százalékkal emelkedett a zsarolóvírusokkal elkövetett támadások száma. Ezek több mint fele a kis- és közepes méretű vállalkozásokat sújtotta. Mindez jól mutatja, hogy a kisebb cégek esetében is kritikus fontosságú, hogy az informatikai rendszereiket kellő mértékben védjék a különféle fenyegetettségek ellen. Ezt azonban az esetükben igencsak megnehezítik a sokszor szűkösebb anyagi erőforrások, és nem utolsó sorban az, hogy a kisebb vállalkozások sokszor nem engedhetik meg maguknak, hogy IT és biztonsági csoportokat hozzanak létre. Ebből kifolyólag olyan technológiákra van szükségük, amik révén egyszerűen tudnak védelmi vonalakat felhúzni.
A Microsoft ezen igények felmérését követően úgy határozott, hogy egy olyan végpontvédelmi megoldás kifejlesztésébe fog, amivel a kkv-k számára tud viszonylag átfogó védelmet nyújtani. Így született meg a Microsoft Defender for Business, aminek tesztverziója hamarosan nyilvános formában is kipróbálhatóvá válik.
Az újdonság alapvetően a következő védelmi területeket fedi le:
- vírusvédelem
- végponti észlelés és reagálás - EDR (Endpoint Detection and Response)
- automatizálható ellenőrzések és kockázatcsökkentés
- fenyegetettség és sérülékenység menedzsment.
A fentiekből látható, hogy a Microsoft Defender for Business egy viszonylag komplex megoldást kínál, miközben egyszerű telepíthetőséget és kezelhetőséget ígér. Mindezt egyebek mellett előre összeállított házirendekkel is támogatja, amiket a Microsoft mérnökei a legjobb gyakorlatok alapján állítottak össze a kkv-k sajátosságait figyelembevéve.
Prémium előfizetéssel!
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
-
A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.
-
A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.
-
Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.
-
Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.
-
Az Apple fontos frissítést adott ki a watchOS operációs rendszeréhez.
-
Az IBM QRadar SIEM kapcsán két kritikus sérülékenységre derült fény.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










