Kirabolták a kriptotőzsdét

Az egyik legjelentősebb kriptopénz-kereskedőt, illetve tőzsdét egy nagyon jelentős kiberbiztonsági incidens érte. A kár akár 40 millió dollár is lehet.
 

A Binance tőzsde fennállása óta nem élt át olyan nehéz napokat, mint ezen a héten. Május 7-én ugyanis egy nagyszabású támadást detektáltak a védelmi rendszerei. A vizsgálatok azonnal megkezdődtek, de kezdetben még nem volt nagy az aggodalom, legalábbis látszólag. Először Changpeng Zhao, a tőzsde igazgatója próbálta csillapítani a kedélyeket azzal, hogy csak egy karbantartás miatt nem érhetők el a szolgáltatások. Aztán néhány óra múlva nagyot fordult a világ, ugyanis a Binance üzemeltetője hivatalosan is elismerte, hogy egy jelentős kibertámadás sújtotta a tőzsdét.
 
Changpeng Zhao ekkor már úgy nyilatkozott, hogy a jelenleg még ismeretlen, feketekalapos hackerek a cég által kezelt bitcoinok 2 százalékát meglovasították. Mindez számszerűsítve azt jelenti, hogy több mint 7000 bitcoint loptak el, aminek az értéke meghaladja a 41 millió dollárt. Ezt egy úgynevezett hot walletből, vagyis egy online pénztárcából sikerült az elkövetőknek elemelniük. A vállalat hangsúlyozta, hogy a felhasználók offline pénztárcája nem került veszélybe az incidens során.
 
A problémát tetézte, hogy a támadók nem kizárólag bitcoinokat lovasítottak meg, hanem egyebek mellett API-kulcsokat és kétfaktoros azonosításhoz szükséges adatokat is. Zhao elmondta, hogy a hackerek nagyon türelmesen vártak a legmegfelelőbb pillanatra, majd összehangolt támadást indítottak több, függetlennek látszó számla bevonásával. A tranzakciójuk pedig átcsúszott a biztonsági ellenőrzéseken. Vagyis nem sikerült időben blokkolni azt, így a kiutalás megtörtént. Csak ezt követően jeleztek a csalásfelderítő rendszerek, amik alapján azonnal leállítottak minden kifizetést.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  2. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  3. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  4. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  5. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  7. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  8. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

  9. 4

    Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.

  10. 4

    Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség