Jól sült el a Google és a FBI együttműködése
A Google és az FBI egy közös akció keretében sikeresen bénította meg a NetNut nevű proxyhálózatot.
Napjainkban egyre több problémát okoznak azok a proxy hálózatok, amelyek elsősorban a kiberbűnözők kilétének leplezését szolgálják. Az ezeken keresztül végrehajtott támadások felderítése ugyanis sokkal nehezebb vagy éppen lehetetlen küldetés.
Az elmúlt hónapokban alvilági berkeken belül az egyik legfelkapottabb proxy hálózatnak a NetNut számított, amelynek képességeit különféle szolgáltatások formájában tudták igénybe venni a kiberbűnözők. Ráadásul az is bebizonyosodott, hogy az erőforrásokat nemcsak bérelhették, hanem még viszonteladóvá is válhattak.
A NetNut ellen a Google lépett fel a leghatározottabban, ami nem csoda, hiszen a hálózatról köztudott volt, hogy elsősorban fertőzött, Android alapú eszközökből épült fel. Különösen sok androidos okos TV és set top box kapcsolódott hozzá, mondhatni milliószámra.
A Google végül az FBI bevonásával számolt le a hálózat fő ütőereivel. Letiltotta a kapcsolódó Google fiókokat, és a Google Play Protect révén blokkolta, eltávolította azokat a nemkívánatos appokat, amelyek hozzájárultak a NetNut terjeszkedéséhez, működéséhez.
A Google szerint júniusban a NetNut kapcsán 316 különböző támadócsoportot (klasztert) azonosított, amelyek fiókfeltörésekre kiélezett akciókkal okoztak károkat (elsősorban jelszópróbálgatásos, brute force technikákkal).
-
A Fortinet fontos biztonsági javítást adott ki a FortiSandboxhoz.
-
A Fortinet számos biztonsági rést foltozott be a FortiOS-en.
-
A Zoom fejlesztői veszélyes sebezhetőséget szüntettek meg.
-
A Mozilla két biztonsági hiba miatt frissítette a Firefox webböngészőt.
-
Az Adobe Illustrator fontos biztonsági frissítést kapott.
-
13 biztonsági javítás vált elérhetővé az Adobe e-kereskedelmi alkalmazásaihoz.
-
Az Adobe Premiere kapcsán négy biztonsági hibára derült fény.
-
Az Adobe After Effects három kritikus biztonsági rés miatt kapott frissítést.
-
Az SAP júliusban összesen 16 biztonsági hibáról számolt be.
-
A Microsoft jelentős mennyiségű biztonsági frissítést adott ki a Windows operációs rendszerhez.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










