Jól kitaposott útra lépett a Gamarue féreg

A Gamarue.P féreg cserélhető meghajtók, illetve kéretlen elektronikus levelek révén terjed.
 

A Gamarue.P féreg alapvetően kétféle terjedési módszert alkalmaz. A legtöbb esetben elektronikus levelek mellékleteként kerül be a postafiókokba. Amennyiben a felhasználó a csatolmányt megnyitja, akkor a féreg előtt szabaddá válik az út a károkozások előtt, legalábbis, ha az adott számítógépen nincs megfelelő vírusvédelem. Az e-mailek melléklete általában zip kiterjesztésű, míg a küldemények szövege meglehetősen megtévesztő lehet. Több esetben banki fizetési értesítőknek álcázott levelekről van szó, amelyek angol nyelven íródnak.

Az Isidor Biztonsági Központ közleménye szerint a Gamarue.P a spamek mellett cserélhető adattorlókat, például pendrive-okat is felhasznál a terjedéséhez. Ez esetben kihasználja a Windows Autorun funkcióját, és a lehetőségekhez mérten felhasználói beavatkozás nélkül igyekszik betöltődni a memóriába.

A féreg tartalmaz egy URL-listát is, amely alapján weboldalakhoz tud kapcsolódni, illetve távoli kiszolgálókról fájlokat képes letölteni. Ezzel pedig további károkozók terjesztésében kap szerepet. Amennyiben ezzel a feladatával is végez, akkor bizalmas információkat gyűjt össze, majd szivárogtat ki a számítógépekről.

 
  1. 3

    A Red Hat OpenShift Container Platform újabb biztonsági frissítést kapott.

  2. 3

    A Zulip Serverhez biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 3

    10 sérülékenységet orvosoltak a WordPress fejlesztői.

  4. 4

    A Check Point egy magas veszélyességű sebezhetőség miatt adott ki frissítést.

  5. 4

    A Drupalhoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  6. 4

    A Synology nyolc biztonsági rést szüntetett meg a DSM kapcsán.

  7. 4

    A Check Point Gaia egy kritikus veszélyességű hibát tartalmaz.

  8. 3

    Az ISC BIND több mint egy tucat hibajavítást kapott.

  9. 4

    Az Oracle 19 biztonsági rést foltozott be a VirtualBoxon.

  10. 4

    Több mint 70 biztonsági rést foltoztak be a Mozilla fejlesztői a Firefox böngészőn.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség