Jelszómentesség terén fejlődik a Windows 11

A Windows 11 hamarosan újabb biztonsági fejlesztéssel fog gyarapodni, amelynek révén a jelszómentes hitelesítéshez új lehetőségek érkeznek.
 

A Microsoft a jelszómentes hitelesítést biztosító Passkey technológia támogatását tavaly a Windows 11 22H2 verzióval kezdte biztosítani az operációs rendszere esetében. Ekkor készítette fel a Windows Hellot az egyre elterjedtebbé váló és számos előnnyel kecsegtető hitelesítési mechanizmusra. Ez a megoldás azonban eddig kizárólag a Microsoft által fejlesztett, natív Passkey Provideren keresztül volt hadra fogható, ami bizonyos esetekben korlátozta a lehetőségeket.
 
Jöhetnek a külső szolgáltatók
 
A Microsoft jelezte, hogy a Windows 11 legújabb fejlesztői (Windows Insiders) kiadásában már kipróbálható a továbbfejlesztett Passkey architektúra, aminek köszönhetően harmadik felektől származó hitelesítési szolgáltatások is bevonhatóvá válhatnak. Ehhez a vállalat egy plugin rendszert alakított ki. Annak érdekében, hogy ez minél univerzálisabban legyen használható, október óta számos ismert szolgáltatóval és fejlesztővel dolgozik együtt. Így például a 1Password és a Bitwarden is szerephez jutott azon munkák során, amik a WebAuthn API-k használatát kiterjeszthetővé tették egy plugin alapú authentikációs modellre.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.

  2. 4

    Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.

  3. 4

    Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.

  4. 4

    Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.

  5. 4

    11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.

  6. 4

    Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.

  7. 4

    Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.

  8. 4

    134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.

  9. 4

    A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.

  10. 4

    Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.

Partnerhírek
40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

hirdetés
Közösség