IT-biztonság: nem sikerült lépést tartani a világjárvánnyal

​A világjárvány hatására felgyorsult digitalizációs folyamatokat az információbiztonsági intézkedések sok esetben nem tudták követni, ami napjainkban egyre több kockázatot jelent.
 

A Check Point Research (CPR) kiadta a következő hónapokra szóló biztonsági előrejelzését. A tanulmány a CPR kutatói által megfigyelt legfontosabb támadási vektorokat és technikákat ismerteti annak figyelembevételével, hogy a világjárvány miként hatott az információbiztonságra.
 
2020 során a szervezetek digitális átállási programjai több mint öt évet fejlődtek a pandémiára való reakció részeként, azonban a nyilvános felhők biztonsága továbbra is komoly gondot jelent a nagyvállalatok 75%-a számára. A nagyobb cégek 80 százaléka szerint a meglévő biztonsági eszközeik vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben működnek a felhőben. Eközben a távmunkát veszélyeztető, távoli hozzáférést lehetővé technológiák - RDP és VPN - elleni támadások száma ugyancsak megugrott.
 
2020 negyedik negyedévében. A kórházakat sújtó kibertámadások (különösen a zsaroló programokhoz köthető akciók) száma világszerte 45 százalékkal nőtt. Ráadásul a kettős zsarolás módszere is rohamosan terjed. 2020 harmadik negyedévében a kártékony programokhoz köthető incidensek majdnem felében már a lopott adatok kiszivárogtatásával való fenyegetőzés is megfigyelhető volt.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.

  2. 4

    Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.

  3. 4

    Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.

  4. 4

    Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.

  5. 4

    11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.

  6. 4

    Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.

  7. 4

    Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.

  8. 4

    134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.

  9. 4

    A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.

  10. 4

    Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.

Partnerhírek
40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

hirdetés
Közösség