Interpol: veszélyben vannak a kórházi rendszerek
Az Interpol figyelmeztetést adott ki a kórházak és egészségügyi intézmények számára az egyre növekvő számú zsarolóvírus támadás miatt.
A kiberbűnözők a világjárvány kitörése óta sem kímélik a kórházi informatikai rendszereket, amelyeket gátlástalan módon támadnak. Mindezt annak ellenére teszik, hogy nyilván pontosan tisztában vannak azzal, hogy az egészségügyi rendszerek világszerte csúcsra járatva működnek, és a legkisebb kiesés is nagyon súlyos következményekkel járhat. A Biztonságportálon korábban már beszámoltunk Brno egyik egyetemi kórházát ért kibertámadásról, amelynek következtében több órára megbénultak kritikus informatikai rendszerek, köztük a koronavírus tesztek elemzését végző laborrendszerek is.
Az Interpol a hasonló esetek számának utóbbi napokban bekövetkező jelentős emelkedése miatt figyelmeztetést adott ki, és jelezte, hogy az egyes országok hatóságaival együttműködve igyekszik segíteni a károk megelőzését. A szervezet CTR (Cybercrime Threat Response) csapata folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, és minden segítséget igyekszik megadni a célkeresztbe került egészségügyi intézmények számára a támadások elkerülése, valamint azok hatásainak mérséklése érdekében.
A jelenlegi információk szerint a kórházakat érő támadások jelentős része zsarolóprogramok révén következik be. Ezeket a kiberbűnözők az esetek többségében kéretlen elektronikus leveleken keresztül próbálják bejuttatni az intézmények hálózataiba, általában fertőzött csatolmányok kíséretében.
Az Interpol az egészségügyi intézmények számára azt javasolta, hogy az elektronikus leveleket különös óvatossággal és körültekintéssel kezeljék. Emellett fontos a naprakész vírusvédelem biztosítása, a rendszerek és szoftverek frissítése, a levelezésbiztonság megerősítése, valamint a biztonsági mentések rendszeres elvégzése, amiket offline módon is tárolni kell.
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
-
A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.
-
A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










