Ingram Micro: adatszivárgás is történt
Az Ingram Micro megerősítette, hogy a tavalyi biztonsági incidense során adatszivárgás is történt.
Tavaly nyáron az Ingram Micro egyik informatikai rendszerét súlyos kibertámadás érte, aminek következtében a vállalat tevékenysége több napra jelentős mértékben megbénult. Hamar kiderült, hogy egy ransomware típusú támadás történt, aminek következtében számos IT-szolgáltatást kellett leállítani, már csak elővigyázatossági okok miatt is.
„2025. július 3-án egy kiberbiztonsági incidenst detektáltunk az egyik belső rendszerünk kapcsán. Gyorsan vizsgálatot kezdeményeztünk, hogy kiderítsük a probléma okait és annak kiterjedését. Az elemzéseink azt mutatták, hogy jogosulatlan hozzáférés történt egyes állományainkhoz a belső fájltárolóinkon 2025. július 2-3. között" - közölte a vállalat.
A cég által megtett adatvédelmi bejelentés tanúsága szerint az incidens több mint 42 ezer személy adatát érintette. Az elkövetők egyebek mellett hozzájutottak egyes alkalmazottak neveihez, kapcsolattartási információihoz, társadalombiztosítási számokhoz, jogosítvány azonosítókhoz, útlevélszámokhoz és munkavállalással összefüggő adatokhoz is.
Az Ingram Micro továbbra sem közölte hivatalosan, hogy melyik kiberbanda állt a támadás mögött. Azonban az incidenst a SafePay csoport már magára vállalta, és egyben közölte, hogy 3,5 TB-nyi fájlt kaparintott meg az informatikai vállalat elleni támadás során. Mindezt azonban az Ingram Micro egyelőre nem erősítette meg.
-
Az OpenBSD-hez egy olyan frissítés érkezett, amely a httpd-t teszi biztonságosabbá.
-
A Google Chrome két magas veszélyességű sebezhetőég miatt kapott frissítést.
-
A Grafana két sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
A GIMP egy fontos biztonsági javítást kapott.
-
Több mint egy tucat sérülékenységtől vált meg a Discourse.
-
A Samsung hibajavításokat adott ki a mobil eszközeihez, illetve processzoraihoz.
-
Az IBM Db2 kapcsán három sebezhetőség merült fel.
-
Az újabb frissítést adott ki az IBM a QRadar SIEM-hez.
-
A Xen kapcsán három sebezhetőség vált megszüntethetővé.
-
Az OpenSSL egy tucat biztonsági hiba miatt kapott hibajavítást.
A 2004-ben alakult Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület céljai között szerepel az információvédelem kultúrájának és ismereteinek magyarországi terjesztése. Ezzel a célunkkal összhangban 2025-ben ismét meghirdetjük a „Az év információbiztonsági tartalom előállítója - 2026” pályázatot.
A mesterséges intelligencia megjelenése a kártevőkben nem egyszerű technológiai érdekesség, hanem komoly fordulópont.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











