Így lehetett ellopni egy Teslát pár perc alatt
Biztonsági kutatók egy olyan hibát fedeztek fel, aminek kihasználásával néhány perc alatt el lehetett lopni egy Tesla Model X-et. A gyártó már javította a sebezhetőséget.
A kulcsnélküli indítást lehetővé tevő gépkocsik, valamint az okosautók már több éve egyre kedveltebb célpontja a hackereknek. Vannak, akik olyan hibák után kutatnak, amikkel az autókat meg lehet lovasítani, és vannak, akik az okosautók manipulálására alkalmas módszerek kidolgozásával foglalatoskodnak.
A belgiumi COSIC (Computer Security and Industrial Cryptography) csoport szakértői már 2018-ban beszámoltak egy olyan rendellenességről, amelynek révén a Model S kulcsai pár másodperc alatt klónozhatók voltak. 2019-ben ezt a módszerüket továbbfejlesztették, idén pedig a Model X-re hangolódtak rá. Nem is hiába, hiszen egy olyan sérülékenységet tártak fel, aminek kihasználásával néhány percen belül meglovasíthatóvá váltak a szóban forgó gépkocsik. Itt kell megemlíteni, hogy a kutatók a felfedezésüket augusztus közepén jelezték a Tesla illetékesei számára. Azóta a fejlesztők kiadták a hibajavítást (2020.48-as verziót), ami az érintett okosautókra a szokásos frissítési csatornákon keresztül elkezdett felkerülni.
A biztonsági szakemberek elmondták, hogy a sérülékenység a Tesla Model X kulcsában (key fob) volt kimutatható, amely BLE (Bluetooth Low Energy) révén kommunikál a járművel. Első lépésként elérték, hogy a kulcs egy csatlakozás fogadására kész Bluetooth eszközként jelenjen meg az éterben, majd elkezdődhetett a hiba kihasználása. A sebezhetőséget az okozta, hogy a kulcsban lévő Bluetooth chip távolról különösebb erőfeszítés nélkül frissíthető volt. Ennek következtében a szakemberek felül tudták írni a kulcsban lévő firmware-t, majd némi trükközést követően kinyitották az ajtót. Ezt követően a diagnosztikai interfészen keresztül párosították a kulcsot az autóhoz, majd gond nélkül beindították a teszt célokat szolgáló járművet.
A kutatók annyit elárultak, hogy a feltárt sérülékenységben rejlő lehetőségek kiaknázásához, vagyis az autólopáshoz mindössze 200 dollár értékű hardverre volt szükségük, beleértve egy Raspberry Pi-t, az akkumulátort, a CAN-eszközöket és egy tartalék Tesla kulcsot is.
Prémium előfizetéssel!
-
A MariaDB-hez több biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A Mozilla több tucat hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.
-
A Drupal kritikus veszélyességű sebezhetőség miatt kapott azonnali frissítést.
-
A GLPI legújabb verziója két biztonsági rést foltoz be.
-
A GitLab CE/EE összesen tizenegy sérülékenység miatt kapott újabb frissítést.
-
A PostgreSQL legújabb verziói 11 biztonsági hibajavítást tartalmaznak.
-
Az ImageMagick számos sérülékenyég következtében kapott frissítést.
-
Az Apache Tomcathez elérhetővé váltak a legújabb biztonsági frissítések.
-
Az NGINX egy 16 éve létező biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Microsoft egy kritikus veszélyességű, nulladik napi hibáról számolt be az Exchange Server kapcsán.
Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











