Hol kezdődik az adatvédelem?
Az adatvédelmi előírások teljesítése meglehetősen összetett feladat, hiszen a szabályok rengeteg különféle információra, területre és rendszerre terjednek ki.
A legtöbb vállalatnak extra terhet jelent, hogy meg kell felelnie olyan adatvédelmi előírásoknak, mint például a GDPR. Ugyanakkor a kötelező körökön túl a megfelelőség egyben lehetőség is a szervezetek számára annak bizonyítására, hogy megfelelően gondoskodnak ügyfeleik adatainak biztonságáról. A Micro Focus szakértői ennek kiaknázására bemutatták azokat az alapvető lépéseket, amelyeket követve az adatvédelmi előírások egyszerűbben teljesíthetők.
Hol az adat?
Ahhoz, hogy tudjuk, pontosan mit is kell megvédenünk, első lépésként meg kell keresni és összesíteni azokat az elemeket, amelyekre a védelem vonatkozik. Ezt az adatvédelmi szabályok is előírják a szervezeteknek, melyeknek fel kell térképezniük, és be kell azonosítaniuk, hogy milyen személyes adatokat fogadnak be, tárolnak, kezelnek és osztanak meg másokkal. Ez magában foglalja annak nyomon követését is, hogy milyen alkalmazások kezelik, illetve milyen munkafolyamatok érintik ezen információkat. A cégeknek emellett azt is összegezniük kell, hogy pontosan hol tárolják az adatokat.
Prémium előfizetéssel!
-
A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.
-
A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
-
A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.
az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











