Hibavadászok lephetik el ezt a chat alkalmazást

​A Pidgin alkalmazásban rejlő, eddig feltáratlan sebezhetőségek, biztonsági rések most minden korábbinál többet érnek.
 

A Pidgin azonnali üzenetküldő kliens Windows és Linux alatt egyaránt használható, de Mac-es megfelelője is létezik. A legfontosabb tulajdonsága, hogy többféle chat platformot (Jabber/XMPP, Bonjour, Gadu-Gadu, IRC, Novell GroupWise Messenger, Lotus Sametime stb.) támogat, így a felhasználóknak nem kell minden egyes üzenetküldőhöz külön programot telepíteniük.
 
A Zerodium abból a szempontból nem okozott meglepetést, hogy az etikus hackerek által tesztelhető és jutalmazható szoftverek listájára felvette a Pidgint, hiszen egy viszonylag széles körben alkalmazott programról van szó. Az azonban már többeket meglepett, hogy a díjazása igencsak motiválóra sikerült, ugyanis a legnagyobb odaítélhető jutalom egy-egy súlyos Pidgin hibáért nem kevesebb mint 100 ezer dollár. Ez ahhoz képest is soknak mondható, hogy egy nyílt forráskódú szoftverről van szó. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a Zerodium miért igyekszik most ilyen nagy hirtelenséggel begyűjteni Pidgin sérülékenységeket, de ettől még az etikus hackerek és a hibavadászok egy vonzó célponttal gazdagodtak.
 
A legnagobb összegű díj akkor jár a hibafeltároknak, ha olyan sérülékenységet mutatnak ki, és készítenek exploitot, amely felhasználói közreműködés nélkül jogosulatlan távoli kódfuttatást tesz lehetővé. (Az egyetlen, amit a felhasználó megtehet, hogy megtekintheti az üzeneteit egy ilyen támadás során.)
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    A Foxit PDF-kezelő alkalmazások 11 biztonsági hibától váltak meg a legutóbbi verzióik megjelenésével.

  2. 3

    A Roundcube Webmail két sebezhetőséget tartalmaz.

  3. 4

    A GIMP alkalmazás három biztonsági javítást kapott.

  4. 3

    A macOS kompatibilis LibreOffice kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  5. 4

    Kritikus sebezhetőség megszüntetésére van szükség a HPE OneView esetében.

  6. 4

    A WatchGuard Firebox kapcsán egy súlyos sérülékenység megszüntetésére van szükség.

  7. 4

    A Tenable Nessus egy jelentős biztonsági frissítést kapott.

  8. 4

    A Google Chrome újabb két biztonsági javítással gyarapodott.

  9. 3

    A Kubernetes egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  10. 4

    A Microsoft Edge három biztonsági hibát orvosolt az Edge webböngésző kapcsán.

Partnerhírek
Ünnepi akciók vagy csapdák

Az ünnepi időszakban még inkább megnő az online vásárlások száma, ezzel együtt a csalók aktivitása is.

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

A zsarolóvírus-támadások nem csupán technikai fennakadásokat vagy átmeneti anyagi veszteségeket okoznak – hanem akár egy teljes vállalkozás bukását is jelenthetik.

hirdetés
Közösség