Hazánkban is megerősíti jelenlétét a SolarWinds

​Magyarországra, valamint a délkelet- és közép-európai országok piacára is komoly tervekkel tette be a lábát a SolarWinds.
 

A hazai biztonsági és IT-piacon jól ismert RelNet Technológia Kft. Cseh Köztársaságra, Észak-Macedóniára, Horvátországra, Magyarországra, Moldovára, Romániára, Szerbiára, Szlovákiára és Szlovéniára kiterjedő disztribúciós megállapodást írt alá az IT-menedzsment szoftvereket fejlesztő SolarWindsszel. A RelNet ezen országok piacait kezdetben a magyarországi székhelyéről fogja kiszolgálni.
 

"Öröm számomra, hogy cégünk újra egy rendkívül fontos pillanatához érkezett a történetében"

- mondta Dávid András, a RelNet Technológia Kft. ügyvezető igazgatója.
 
A SolarWinds elsősorban a nagy teljesítményű, vállalati szintű, IT-menedzsment szoftvereinek köszönhetően vált ismertté világszerte. A vállalat a megoldásainak fejlesztése során kiemelt hangsúlyt helyez a hibrid IT-környezetekre, illetve támogatást biztosít az ilyen típusú IT-infrastruktúrák kialakításához. A cég egyebek mellett DevOps és SecOps szakemberekkel, illetve adatbázisadminisztrátorokkal (DBA-k) működik együtt annak érdekében, hogy kiderítse, milyen kihívásokkal néznek szembe a technológiai szakemberek a nagy teljesítményű, magas rendelkezésre állású IT-infrastruktúrák, alkalmazások és környezetek üzemeltetése során.
 
A SolarWinds megoldásai alapvetően hat fő kategóriába sorolhatók, és lefedik a hálózat-, az adatbázis- és a rendszermenedzsment területeit. Emellett az IT-biztonságot, valamint az informatikai szolgáltatás- és alkalmazásmenedzsmentet támogató megoldások sem hiányoznak a palettájáról.
 
  1. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  2. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  3. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  4. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  5. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  6. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  7. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  8. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  9. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  10. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség