Hasznos eszközt tett nyílt forráskódúvá a Google
A Google egy olyan eszközének forráskódját osztotta meg, amivel a fájlkezelés tehető biztonságosabbá.
A Google közölte, hogy mostantól minden fejlesztő számára elérhető a PathAuditor nevű eszközének forráskódja, amit a GitHubon osztott meg. Ezt már régebb óta használja a vállalat egyes biztonsági feladatok, ellenőrzések elvégzéséhez. Saját berkein belül hasznosnak ítélte az eszközt, ezért úgy gondolta, hogy mások számára is segítséget jelenthet. A szoftveres megoldás használatáért nem kell fizetni, ugyanakkor érdemes tudni, hogy semmiféle támogatás nem jár hozzá. Erről persze a fejlesztői közösség majd minden bizonnyal gondoskodni fog, ha tényleg szélesebb körben elterjed a használata.
A PathAuditor célja, hogy a segítségével könnyebben legyenek feltárhatók azok a sérülékenységek, amelyek nem megfelelő fájlhozzáférések és fájlkezelések miatt jogosultsági szint emelésre adhatnak módot. Az eszköz minden egyes fájlrendszerrel kapcsolatos (libc-hez köthető) hívást monitoroz és ellenőríz, a problémákat pedig naplózza. Egyebek mellett a fájlok elérési útvonalának nem kellően ellenőrzött feldolgozására, valamint a symlinkek nem megfelelő kezelésére "ugrik".
Az idei termés
Prémium előfizetéssel!
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
A TinyMCE egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.
-
Három biztonsági hibát orvosolt az Arista a Wi-Fi AP-k kapcsán.
-
A cups esetében három biztonsági rés megszüntetésére van szükség.
-
Az Angularhoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A Django frissítésével négy biztonsági rés foltozható be.
-
Kritikus veszélyességű sérülékenységre figyelmeztetett a Citrix a NetScaler kapcsán.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











