Felveszi a kesztyűt az Android a telefonos csalókkal
A Google a deepfake alapú telefonos csalások elleni fellépés jegyében egy újabb androidos biztonsági funkciót vezet be.
A mesterséges intelligencia fejlődésével párhuzamosan egyre nagyobb problémát jelentenek azok a csalások, amelyek deepfake technikák alkalmazásával valósulnak meg. Erre egyebek mellett már az INTERPOL is felhívta a figyelmet, és a megszemélyesítéses károkozások által okozott károkat globális szinten 440 milliárd dollárra becsülte.
A Google is egyre több jelzést kap azzal kapcsolatban, hogy a telefonos csalók mind inkább rászoknak a deepfake alapú módszerekre. Emiatt a vállalat úgy döntött, hogy egy olyan biztonsági funkcióval egészíti ki az Androidot, amelynek révén lehetőség nyílhat a csalók hívásainak detektálására.
A cég szerint a legtöbb ilyen jellegű, általában jól célzott károkozás során az elkövetők meghamisított telefonszámokról hívják fel a kiszemelt áldozatukat. Ezzel párhuzamosan AI-technológiák alkalmazásával hangklónozást végeznek.
- nyilatkozta a Google.„Sok éven keresztül az emberek megbíztak a hívó fél telefonszámában, és tudták, hogy ki van a vonal másik oldalán. Ez azonban most már nem megfelelő megközelítés a csalók új taktikái miatt"
Prémium előfizetéssel!
-
A Red Hat OpenShift Container Platform új verziója két biztonsági hibát orvosol.
-
A Graylog kapcsán két sebezhetőség megszüntetésére nyílt lehetőség.
-
A PyPDF újabb biztonsági frissítést kapott.
-
A Squid két biztonsági hibát tartalmaz.
-
Egy tucat biztonsági javítás érkezett a TYPO3-hoz.
-
Az IBM számos biztonsági javítást adott ki a Db2-höz.
-
A Node.js egy tucat biztonsági hibajavítást kapott.
-
Az FFmpeg fejlesztői egy kritikus veszélyességű hibát szüntettek meg.
-
Egy biztonsági hiba található a SOLIDWORKS Desktopban.
-
A cups három biztonsági hiba miatt szorul frissítésre.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











