Február toplistás fenyegetettségei
A Check Point közzétette a februárra vonatkozó Global Threat Index című elemzését. Ebből kiderül, hogy mely fenyegetettségek okozták a legtöbb kiberbiztonsági problémát a múlt hónapban.
A biztonsági cég kutatócsoportja felhívta a figyelmet az Emotetre, a hónap második legszélesebb körben terjedő rosszindulatú programjára és a jelenleg működő legelterjedtebb botnetre, mely két új támadási vektoron keresztül is elkezdett terebélyesedni. Ezek közül az első az SMS Phising (smishing) volt, míg a másik a Wi-Fi. Az Emotet továbbra is elsősorban zsarolóvírusok és más kártevők terjesztését végzi.
"Akárcsak januárban, a legnagyobb hatású fenyegetések és visszaélések februárban is az olyan változékony malware-ek voltak, mint az XMRig és az Emotet. Úgy tűnik, hogy a bűnözők a fertőzött eszközök lehető legnagyobb hálózatának kiépítésére törekednek, amit azután a legkülönbözőbb módokon tudnak kihasználni a zsarolóprogramok terjesztésétől a DDoS támadások indításáig" - mondta Maya Horowitz, a Check Point egyik igazgatója.
2020 februárjának toplistás vírusai
Prémium előfizetéssel!
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











