Ez a kémprogram lett a kiberbűnözők nagy kedvence
A Mystic Stealer nevű trójai program egyre nagyobb népszerűségre tesz szert alvilági körökben. Ez pedig nem jó hír a felhasználói adatok biztonságára nézve.A Mystic Stealer károkozó egy meglehetősen fiatal programnak számít, hiszen az első változata idén áprilisban jelent meg egyes alvilági fórumokon. Már az 1.0-ás verziója is nagyon komoly sikereket ért el kiberbűnözői körökben, és azóta is megállíthatatlanul fejlődik.
A nemkívánatos program fejlődését a biztonsági cégek folyamatosan figyelemmel kísérik, és igyekeznek megtenni a szükséges védelmi intézkedéseket. A trójai vizsgálatában jelenleg egyebek mellett a Zscaler és a Cyfirma kutatói is intenzíven részt vesznek. A jelentéseik azt támasztják alá, hogy a korai fejlesztési fázisban lévő Mystic Stealer már jelenleg is nagyon komoly odafigyelést igényel, mert egy igencsak kifinomult, viszonylag nehezen detektálható szerzeményről van szó.
Mire képes a trójai?
A Mystic Stealer a célkeresztbe állított számítógépekről elsősorban alkalmazásokban tárolt felhasználói adatokat igyekszik meglovasítani. Jelenleg 40 webböngészővel, 70 böngészőkiegészítővel, 21 kriptovalutás alkalmazással, kilenc jelszókezelő alkalmazással, 55 kripto bővítménnyel, valamint a Steam és Telegram szoftverekkel kompatibilis. Ezekből képes kiexportálni a bizalmas adatokat, amelyeket titkosított módon tölt fel előre meghatározott távoli vezérlőszerverekre.
A trójai, amennyire csak lehet, kerüli a kiszemelt rendszereken történő fájllétrehozásokat. A rejtőzködése érdekében mindent a memóriában igyekszik végrehajtani. A fájlműveleteket oly annyira háttérbe szorítja, hogy az alkalmazásokból kigyűjtött adatokat sem menti le, hanem rögtön, interneten keresztül továbbítja azokat az adattolvajoknak.
A Mystic Stealer képes detektálni a rá nézve veszélyes virtuális és sandbox környezeteket - ilyen esetekben nem aktivizálódik. Ellenben teljes mértékben működőképes a Windows különféle verziói alatt (XP-től kezdve 11-ig bezárólag), és a 32, valamint a 64 bites környezetekben is elemében érzi magát.
Bérelhető kártevő
A trójai egyes alvilági fórumokon bérelhető, úgynevezett MaaS (Malware-as-a-Service) szolgáltatás formájában. Tulajdonképpen különösebb szakértelem nélkül vethető be havi 150 dollárért, de negyedéves előfizetése is létezik 390 dollárért cserébe. Tartozik hozzá egy Telegram csatorna is, amelyen a fejlesztők segítséget nyújtanak az ügyfeleiknek, illetve gyűjtik azok kívánságait, hogy aztán minél több új funkcióval vértezhessék fel az ártalmas programjukat.
-
Az IBM a QRadar SIEM-ben egy kritikus biztonsági hibát javított.
-
A LibreOffice-hoz egy biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A Google ismét súlyos sérülékenységeket szüntetett meg a Chrome böngészőben.
-
Az SAP kiadta a májusi biztonsági frissítéseit.
-
Az Adobe egy tucat sebezhetőséget orvosolt a PDF-kezelő alkalmazásai kapcsán.
-
Az Adobe Illustrator három sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
A VMware fontos hibajavításokat adott ki a Workstation és a Fusion megoldásaihoz.
-
Az Apple kiadta a mobil operációs rendszereinek legújabb biztonsági javításait.
-
Jelentős biztonsági frissítés érkezett a macOS operációs rendszerhez.
-
Elérhetővé váltak a Windows májusi frissítései.
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.
Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.