Exchange Server: rengeteg a szabad préda

Exchange szerverek ezrei kiszolgáltatottak a legújabb támadásokkal szemben, pedig a megoldás már elérhető.
 

A Microsoft a februári hibajavító kedden egy olyan nulladik napi (CVE-2024-21410 azonosítóval ellátott) biztonsági hibáról is beszámolt, amely az Exchange Server kapcsán merült fel. Már akkor lehetett tudni, hogy a sérülékenység szerepet kap aktív támadásokban, vagyis a kihasználása kiberbűnözői körökben megkezdődött. Mindez alátámasztotta, hogy nem célszerű elodázni a patch-elést. Ennek ellenére minden jel arra utal, hogy a frissítések igencsak lassan haladnak.
 
A kritikus veszélyességi kategóriába sorolt sebezhetőség kapcsán a Shadowserver adatai azt mutatják, hogy jelenleg az internet felől több mint 97 ezer olyan Exchange Server érhető el, amelyek potenciálisan sérülékenyek. Ebből több mint 28 ezer kiszolgáló pedig biztosan térdre kényszeríthető, ugyanis azok semmiféle kockázatcsökkentő megoldással nem rendelkeznek a hiba ellen.
 
A legtöbb védtelen kiszolgáló Németországban, az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Ausztriában, Oroszországban és Kanadában működik. Ugyanakkor ebből a szempontból a TOP20-as listán Magyarország is feltűnik, tehát hazánkban is van teendő. 
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  2. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  3. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  4. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  5. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  7. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  8. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

  9. 4

    Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.

  10. 4

    Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség