Évtizedes támogatást kapnak a Chromebookok

​A Google úgy határozott, hogy kiterjeszti a Chromebookok biztonsági frissítésére vonatkozó támogatási időszakot. Nem is kicsivel.
 

A Google Chromebookok egyes országokban (például az USA-ban) meglehetősen nagy népszerűségnek örvendenek, különösen az oktatási és a vállalati szektor berkein belül. A cégek elsősorban a távmunkához használják ezeket a hordozható számítógépeket. 

A gyakorta tömegesen vásárolt számítógépek esetében eddig a Google öt évre vállalta, hogy biztonsági frissítéseket ad ki az úgynevezett AUE (Auto Update Expiration) program keretében. Ugyanakkor az ügyfelek visszajelzése szerint ezek a számítógépek meglehetősen jól bírják a strapát, így igény merült fel arra, hogy öt év után is megmaradjon a támogatásuk. A Google most e téren tett egy jelentős lépést.

A vállalat bejelentette, hogy az eddigi ötéves AEU támogatás idejét 10 évre kiterjeszti. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a 2021 után piacra került Chromebookok egy évtizeden keresztül havi rendszerességgel meg fogják kapni a szükséges biztonsági frissítéseket. Ezzel pedig e számítógépek elméleti életciklusát a Google tulajdonképpen megduplázta. (A 2021 előtti Chromebookok csak részben részesülnek ezekből az előnyökből, mivel azok esetében már korlátozásokkal kell számolni.)

A kiterjesztett, támogatás természetesen a ChromeOS használata esetén biztosított. Azon felhasználók számára, akik például Linuxot telepítenek ezekre a gépekre, az adott disztribúció kapcsán alkalmazandó frissítési lehetőségek lesznek továbbra is mérvadóak. 
 
  1. 3

    A wolfSSL-hez megérkezett a legújabb biztonsági frissítés. Ennek révén 11 sérülékenység orvosolható.

  2. 3

    A GLPI újabb biztonsági frissítést kapott.

  3. 3

    Hat biztonsági résre derült fény a Zabbix kapcsán.

  4. 4

    A SonicWall kritikus veszélyességű sebezhetőséget is javított az SMA1000 szériás appliance-ek kapcsán.

  5. 4

    Az Android októberi frissítése több mint húsz biztonsági frissítéssel szolgál.

  6. 4

    A Samsung egy tucat biztonsági hibajavítást adott ki a különféle alkalmazásaihoz.

  7. 4

    Egy tucat biztonsági rést foltoztak be a VLC Media Player fejlesztői.

  8. 4

    Kritikus veszélyességű sebezhetőségekre figyelmeztetett a Dell a DSU kapcsán.

  9. 3

    A FreeBSD-hez nyolc patch vált letölthetővé.

  10. 4

    Az Apache HTTP Serverhez jelentős biztonsági frissítés érkezett.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség