Erősebb védelmi pajzsokat kap az Android

Kezdenek szivárogni az információk az Android operációs rendszer következő verziójának biztonsági újdonságairól. Ugyanakkor az is látszik, hogy még elég sok minden képlékeny.
 

Az Android P kapcsán egy dolgot biztosra vehetünk: minden korábbinál szigorúbb védelmi technológiákkal fog megjelenni. Ez egyben azt is mutatja, hogy a Google pontosan érzi, hogy további szigorításokra van szükség ahhoz, hogy az androidos készülékeken hatékonyabban lehessen megvédeni a felhasználók adatait. 

Természetesen a szigorításnak is vannak árnyoldalai, hiszen ezáltal a fejlesztők kezét még inkább megköti a Google. Mindezt jól szemlélteti a vállalat legutóbbi döntése is, miszerint az alkalmazások túlnyomó többségének nem lesz lehetősége monitorozni a hálózati adatforgalmat. Nyilván erre például egy autóverseny játéknak nincs is szüksége, de azért jó néhány olyan - amúgy ártalmatlan és hasznos - app létezik, amelyek hálózatmonitorozást is támogatnak. Ha a Google tartja magát a jelenlegi döntéséhez, akkor ezek az appok nem lesznek működőképesek az új operációs rendszer alatt. 

A Google a döntését adatvédelmi megfontolásokkal indokolta. Jelenleg ugyanis bármely androidos app egy egyszerű engedélyadással feljogosítható a hálózati tevékenységek monitorozására, ami a gyakorlatban a "/proc/net" folyamathoz való hozzáférést jelenti. Ennek figyelésével megállapítható, hogy a felhasználó mikor, milyen szerverhez kapcsolódik. (A küldött és fogadott adatokat nem lehet ilyen módon kinyerni, viszont az igy megkaparintott adatok is elégségesek lehetnek a felhasználói szokások elemzéséhez, profilozáshoz, és ezáltal értékesek lehetnek például hirdetések kiszolgálásával foglalkozó cégek számára.)

Az Android fejlesztői által kiadott legutóbb frissítés a szóban forgó folyamathoz való hozzáférést korlátozza. A mostani elképzelések szerint ezt a folyamatot monitorozási célokkal legfeljebb a VPN-alkalmazások használhatják majd a jövőben. 

Lesz még újdonság

Az Android P természetesen további biztonsági újdonságokkal is fog szolgálni. Ezek közül eddig az alábbiak a legmarkánsabbak:
  • - a HTTPS lesz az alapértelmezett kommunikációs forma az appok esetében.
  • - egységes felületet kap az ujjlenyomat-ellenőrzés minden alkalmazás esetében
  • - az operációs rendszer blokkolja a kamera és a mikrofon elérését a háttérben futó alkalmazások esetében
  • - a biztonsági mentések helyi kulccsal titkosításra kerülnek, mielőtt azok felkerülnének a Google kiszolgálóira
  • - megjelenik a DNS over TLS támogatás.
 
  1. 3

    A Trend Micro Deep Security Agent for Windows egy biztonsági hibát rejt.

  2. 4

    A Google Chrome legújabb verziója négy biztonsági hibajavítással érkezett.

  3. 4

    A Fortinet kritikus veszélyességű hibáról adott tájékoztatást.

  4. 3

    Az Apache Tomcat két sebezhetőséget tartalmaz.

  5. 4

    Számos biztonsági javítás érkezett a Foxit PDF-kezelő szoftverekhez.

  6. 3

    Fél tucat biztonsági javítás érkezett a Moodle-hoz.

  7. 4

    Egyre intenzívebben használják ki a támadók az Apache Struts biztonsági hibáját.

  8. 4

    A Google ChromeOS két biztonsági javítást kapott.

  9. 4

    A GFI Archiver három biztonsági hibát tartalmaz.

  10. 4

    Az SAP tíz új és három frissített biztonsági tájékoztatóban számolt be sebezhetőségekről.

Partnerhírek
​Ki vigyáz az adataidra, ha te nem?

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük?

Új funkciókat kaptak az ESET otthoni védelmi szofverei

​Az ESET HOME Security legújabb verziója új és továbbfejlesztett funkciókkal véd a személyazonosságlopás, az adathalászat és más fenyegetések ellen.

hirdetés
Közösség