Érkeznek a szuper trükkös mobilvírusok

Az idén minden korábbinál kifinomultabb mobil vírusok terjedésére kell felkészülni. A Google és a vírusírók közötti csata folytatódik.
 

A felhasználók digitális élete mára az asztali gépekről jórészt áthelyeződött a mobileszközökre, ezt a trendet pedig a kiberbűnözők is követik. A G DATA szerint jelenleg minden 7. másodpercben születik egy új mobil kártevő. 

Noha általánosságban a Google operációs rendszerét kevésbé tartják biztonságosnak, mint az Apple platformját, a biztonsági cég szakemberei úgy látják, hogy az utóbbi időben az Android biztonsága is jelentősen nőtt. Sok kiskapu zárult be a Play Áruházon, miközben a Project Treble fejlesztésnek köszönhetően némileg egyszerűbbé vált a rendszer frissítése. A biztonságot növelő lépések közé tartozik az is, hogy Google lehetővé tette az alkalmazásokon belülről elindítható frissítéseket, így a kritikus hibajavítások hamarabb eljuthatnak a felhasználókhoz.

"Mindez azt is jelenti, hogy az egyszerű androidos kártevők ideje lejárt" - vonta le a következtetést Alexander Burris, a G DATA vezető kutatója. Így várhatóan a mobilos kártevők területén hamarosan "profi" feketekalapos hackerek veszik át az irányítást, akik a kifejlesztett támadó eszközeiket bérbe adják a bűnözők szélesebb körének.

Minden korábbinál fontosabbá válik viszont a mobilkészülékek tartalmának titkosítása, illetve a hatékony - szükség esetén megfelelően dokumentált - adattörlés a leselejtezett készülékekről. 

Bankolás és kriptovaluták

Mivel a legtöbb pénzintézet az elmúlt években kiemelt figyelmet szentelt az online banki szolgáltatások megerősítésére, a G DATA szakértői szerint 2019-ben kevesebb incidensre számíthatunk, de a sikeres támadások a korábbiaknál nagyobb károkat okozhatnak.

Tovább szaporodhatnak a kriptovaluta pénztárcák elleni támadások is, mind a mobilplatformokon, mind az asztali operációs rendszereken. Az előző év egyik fontos trendje volt az olyan rejtett alkalmazások megjelenése, amelyek a felhasználók tudta nélkül használták ki a különböző eszközök számítási kapacitását arra, hogy a készítőik számára kriptopénzt bányásszanak. A Bitcoin árfolyamának csökkenésével ezek a támadások kevesebb hasznot hoznak a bűnözőknek, de a már kifejlesztett kártevőket azért továbbra is használni fogják.  

Jönnek a választások

Az idén esedékes európai választások miatt a G DATA szerint megnő a választók befolyásolását célzó támadások száma is. Elképzelhető, hogy a hamis hírek terjesztése mellett ellentmondásos befolyásolási módszereknek lehetünk majd a tanúi.
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség