Elkészült a Windows 11 javításának javítása

A Microsoft kiadta azt a frissítést a Windows 11-hez, amellyel orvosolható a májusi biztonsági hibajavításával kapcsolatos malőr.
 

A Microsoft a májusi hibajavító kedden kiadott frissítésével kapcsolatban olyan problémák merültek fel, amik miatt az nem volt telepíthető egyes számítógépeken. Az ezzel összefüggő panaszok kivizsgálását a vállalat ugyan hamar megkezdte, de a probléma megoldására egészen mostanáig várni kellett.

A Windows 11 májusi biztonsági frissítésével (KB5089549) összefüggésben a legtöbb bejelentés amiatt érkezett, hogy a hibajavítás telepítése során megakad a frissítési folyamat, és a telepítés sikertelenül zárul (0x800f0922 hibakóddal). A legtöbb esetben ez az elakadás az újraindítási fázisban, 35-36 százalékos készültségi állapotnál következik be, majd elindul a telepítés visszavonási folyamata. 

A Microsoft a hiba kivizsgálása során megállapította, hogy a probléma akkor jelentkezik, ha az adott számítógépen az EFI System Partition (ESP) rendszerpartíción a szabad tárkapacitás nagyon alacsony (10MB vagy annál kevesebb). 

Megvan a megoldás 

A Microsoft a hibajavítás javítását a Windows 11 KB5089573 számú frissítés előnézeti változatában tette először elérhetővé (több más frissítéssel egyetemben). Ezzel orvosolhatóvá vált a szóban forgó hiba, és a májusi biztonsági javítások telepítése elvégezhető. Azoknak, akik nem akarják telepíteni az előnézeti állapotban lévő frissítést, várniuk kell a júniusi hibajavító kedden megjelenő havi frissítésekre, amelyek szintén megoldással szolgálnak majd a rendellenességre.

A KB5089573 frissítés a Windows 11 25H2 és 24H2 verzióihoz érhető el.
 
  1. 3

    Az Elasticsearch fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  2. 4

    A MikroTik RouterOS-hez fontos biztonsági frissítések érkeztek.

  3. 4

    Egy tucat sebezhetőségről számoltak be a Roundcube Webmail fejlesztői.

  4. 3

    Az OpenSSH fejlesztői három hibajavítást adtak ki.

  5. 4

    A VMware Workstation és Fusion két kritikus veszélyességű hibát tartalmaz.

  6. 3

    A DotNetNuke fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.

  7. 4

    A Cisco kritikus veszélyességű hibákról számolt be az IOS XR kapcsán.

  8. 4

    Az n8n tizennyolc sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  9. 3

    Egy biztonsági hibát kell megszüntetni a Vuejs használóinak.

  10. 4

    Veszélyes sebezhetőségekre derült fény a PDF Architect alkalmazásban.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség