Elektromos járművekre nyergeltek át a netes csalók

​Már az internetes csalók is az elektromos járművek felé kacsintgatnak. Ez pedig nagyon nem jó hír a felhasználók számára.
 

A szingapúri CloudSEK biztonsági cég egy érdekes és egyben kockázatos trendre hívta fel a figyelmet, amely jelenleg elsősorban az indiai felhasználókat érinti hátrányosan. Ugyanakkor hasonló jelenség bárhol felütheti a fejét a világon.
 
Az előzmények
 
Az indiai kormány nemrégen bejelentette, hogy intenzíven támogatni fogja az elektromobilitást, vagyis az elektromos gépjárművek és motorkerékpárok terjedését. A cél, hogy Indiában az elektromos járművek piaca 90 százalékos növekedést érjen el még ebben az évtizedben, ami hozzávetőleg 200 milliárd dolláros forgalmat jelent. A lépés hatására azonnal megmozdultak a piaci szereplők. Az eddigi is működő, elektromos járműveket fejlesztő és gyártó cégek elkezdték növelni a kapacitásaikat, miközben több mint 400 startup is megjelent a piacon. Erre pedig az internetes csalók is felfigyeltek.

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    Biztonsági hibajavítás érkezett azt Angularhoz.

  2. 3

    A KeePassXC kapcsán több biztonsági hibára derült fény.

  3. 4

    A Next.js egy magas veszélyességű sebezhetőséget tartalmaz.

  4. 3

    Egy tucat hibajavítás vált letölthetővé az Apache Tomcathez.

  5. 3

    A Red Hat OpenShift Container Platform újabb biztonsági frissítést kapott.

  6. 3

    A Zulip Serverhez biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  7. 3

    10 sérülékenységet orvosoltak a WordPress fejlesztői.

  8. 4

    A Check Point egy magas veszélyességű sebezhetőség miatt adott ki frissítést.

  9. 4

    A Drupalhoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 4

    A Synology nyolc biztonsági rést szüntetett meg a DSM kapcsán.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség