Androidos mobilokon kémkedik a RatMilad vírus
A RatMilad nevű kártékony program az androidos készülékek kémlelésére termett.
Az Android esetében sajnos nem számítanak ritka jelenségnek azok a kártékony alkalmazások, amelyek adatlopásra és egyéb jogosulatlan műveletek végrehajtására alkalmasak. Ezen szerzemények esetében is jól megfigyelhető, hogy a vírusírók töretlenül fejlesztenek, és egyre alattomosabb appokkal rukkolnak elő. Elmondható mindez a RatMilad mobilvírus készítőiről is, akik sajnos alaposan kitettek magukért.
A RatMilad egy igen hatékonyan rejtőzködő trójai program, amelynek elsődleges célja, hogy értékes adatokat lopjon a fertőzött mobil készülékekről. A károkozó jelenleg egy virtuális telefonszámok generálására alkalmas alkalmazás révén terjed egyebek mellett Telegramon keresztül. Emellett a készítői egy külön weboldalt is létrehoztak hozzá, amelyen NumRent néven terjesztik a nemkívánatos appjukat. Nyilván a károkozó kódja a jövőben egyéb szoftverekben is feltűnhet, ezért nem kizárólag a NumRent nevű programmal kell óvatosan bánni. Az viszont jó hír, hogy egyelőre semmiféle jel nem utal arra, hogy a RatMilad a hivatalos Google Play áruházba is bekerült volna.
Amikor a RatMilad feljut egy mobilra, akkor azon különféle engedélyeket kér a felhasználótól. Ezt követően a háttérbe vonul, és onnan végzi a tevékenységét. A káros app egyebek mellett az alábbi adatok összegyűjtésére alkalmas:
- MAC-cím
- SMS üzenetek
- telefonkönyvi bejegyzések
- híváslista
- vágólap tartalma
- felhasználói fiókok
- telepített alkalmazások listája
- SIM-kártyához tartozó adatok
- fájllista
A kártékony program az adatlopás mellett képes fájlműveletek végrehajtására (például fájltörlésre), fájlok feltöltésére, valamint a fertőzött készülék mikrofonjával való hallgatózásra.
Prémium előfizetéssel!
-
A Check Point Gaia egy kritikus veszélyességű hibát tartalmaz.
-
Az ISC BIND több mint egy tucat hibajavítást kapott.
-
Az Oracle 19 biztonsági rést foltozott be a VirtualBoxon.
-
Több mint 70 biztonsági rést foltoztak be a Mozilla fejlesztői a Firefox böngészőn.
-
A Google Chrome ezúttal 42 biztonsági hibától vált meg.
-
Az NGINX kapcsán egy biztonsági rést kell befoltozni.
-
Magas veszélyességi besorolással látta el az Acronis a legutóbb feltárt sebezhetőséget.
-
Az Apple a macOS 27 kiadásával rengeteg sebezhetőséget szüntetett meg.
-
Az Apple a iOS 27 és iPadOS 27 sok sebezhetőséget szüntet meg
-
Az Apple megközelítőleg 100 biztonsági rést foltozott be a watchOS-en.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











