Alvó mobilokkal kerestek pénzt a netes csalók
Több mint 2,5 millió letöltést számláltak azok a kártékony androidos appok, amik akkor aktiválódtak, amikor a mobilok kijelzője kikapcsolt.
A McAfee biztonsági kutatói újabb érdekes felfedezést tettek egyes androidos alkalmazások vizsgálata során. Kiderült ugyanis, hogy a hivatalos Google Play áruházba legalább 43 olyan alkalmazás férkőzött be, amelyeket végül adware programnak kellett minősíteni. Az igazán aggasztó, hogy mire fény derült arra, hogy a szóban forgó appok valójában reklámprogramok, addigra azokat összességében már több mint 2,5 millió alkalommal töltötték le a felhasználók.
A felfedezett, kártékony appok többféle módon próbálták rávenni az áldozataikat a telepítésre. Egyebek mellett mondvacsinált streaming, hírgyűjtő, médialejátszó, zeneletöltő és naptár alkalmazások képében bukkantak fel. A készítőik gondoskodtak arról, hogy a szoftvereik a minél szélesebb körű elterjedésük előtt ne keltsenek feltűnést és gyanút, ezért az appokba rejtett, nemkívánatos funkciókat csak hetekkel a szoftverek telepítését követően aktiválták, és akkor is meglehetősen alattomos módon.
A távolról is vezérelhető, illetve konfigurálható reklámprogramok akkor aktiválódtak, vagyis csak akkor kezdték megjeleníteni a nemkívánatos hirdetéseket, amikor az érintett okostelefonok, táblagépek kijelzője kikapcsolt. Ilyenkor észrevétlenül jelentek meg a reklámok, és termelték a hirdetési bevételt a csalók számára.
Prémium előfizetéssel!
-
A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.
-
A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.
-
A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.
-
A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










