Aggódnak a döntéshozók az IT-biztonság miatt
Az informatikai döntéshozók 82 százaléka tart attól, hogy a jelenlegi adatvédelmi megoldásaik nem fognak megfelelni a jövő kihívásainak.
A Dell Technologies nemzetközi szinten ezer informatikai döntéshozó bevonásával készítette el Global Data Protection Index felmérését. Az eredmények alapján a szervezeteknek kihívást jelent az adatok folyamatosan növekvő mennyisége és az adatvédelmi feladatok egyre összetettebb természete.
A tanulmányból kiderül, hogy a cégek, intézmények több mint 10-szer annyi adatot kezelnek, mint öt évvel ezelőtt. A válaszadók 82 százaléka tart attól, hogy a jelenlegi adatvédelmi megoldásaik nem felelnek meg a jövő üzleti kihívásainak. Ezek az aggodalmak nem alaptalanok, ugyanis a megkérdezettek több mint 30 százaléka számolt be az elmúlt évben tapasztalt adatvesztésről, valamint a válaszadók közel fele szembesült nem tervezett rendszerleállással.
A megkérdezettek 62 százaléka tart attól, hogy a meglévő adatvédelmi intézkedéseik nem biztosítanak elegendő védelmet a kártevők és a zsarolóvírusok jelentette fenyegetéssel szemben. 74 százalékuk pedig egyetért azzal, hogy az otthoni munkavégzés terjedése miatt fokozottabb mértékben fennáll a kibertámadások miatti adatvesztés veszélye.
Prémium előfizetéssel!
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











