A Meta AI is hackerkedett egyet
A Meta AI is elszabadult, és kiberbiztonsági incidenst okozott egy vállalatnál.
Az utóbbi időben egyre több szó esik arról, hogy a különféle mesterséges intelligenciára épülő védelmi megoldások nagyon könnyen a visszájukra fordulhatnak, ha nem kellő odafigyeléssel és nem megfelelő környezetben használják azokat. Elég, ha csak az OpenAI vagy az Anthropic esetére gondolunk, amikor az AI interneten keresztül vállalatok meghackelésébe fogott.
Most már kijelenthető, hogy az előbbi két nagy név mellett a Meta is belekeveredett egy hasonló nemkívánatos eseménybe, igaz csak közvetett módon.
A Meta elismerte, hogy az egyik AI-modellje révén egy vállalatot kibertámadás ért, majd a cég belső hálózatában jogosulatlan műveletvégrehajtásokra került sor. A rejtélyes és egyben elég homályos tájékoztatásból nem derült ki pontosan, hogy melyik modell okozott problémákat, mely vállalat ellen indított támadást az AI, és pontosan mit is csinált. Az viszont már tudható, hogy nem közvetlenül a Meta rendszeréből indultak az események, hanem az Irregular biztonsági cégtől, amely éppen a Meta AI-tesztelésével foglalkozott.
Prémium előfizetéssel!
-
A Check Point Gaia egy kritikus veszélyességű hibát tartalmaz.
-
Az ISC BIND több mint egy tucat hibajavítást kapott.
-
Az Oracle 19 biztonsági rést foltozott be a VirtualBoxon.
-
Több mint 70 biztonsági rést foltoztak be a Mozilla fejlesztői a Firefox böngészőn.
-
A Google Chrome ezúttal 42 biztonsági hibától vált meg.
-
Az NGINX kapcsán egy biztonsági rést kell befoltozni.
-
Magas veszélyességi besorolással látta el az Acronis a legutóbb feltárt sebezhetőséget.
-
Az Apple a macOS 27 kiadásával rengeteg sebezhetőséget szüntetett meg.
-
Az Apple a iOS 27 és iPadOS 27 sok sebezhetőséget szüntet meg
-
Az Apple megközelítőleg 100 biztonsági rést foltozott be a watchOS-en.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











