A mesterséges intelligenciát is bevetik a romantikázó csalók
Továbbra is komoly károkat okoznak azok a csalók, akik internetes társkeresőket, magányos embereket állítanak célkeresztbe.
A Comparitech cég felmérése szerint tavaly csak az Egyesült Államokban 59 ezer esetben történt olyan hatóságok előtt is ismertté vált csalás, amelyek során az elkövetők társkeresőket környékeztek meg, és húztak csőbe. Ezzel pedig összeségében legalább 697 millió dolláros kárt okoztak. Ez a szám nagyon aggasztó, de vélhetőleg messze nem fedi le a romantikus csalásokhoz kapcsolódó tényleges esetszámokat és károkat. Ennek pedig az az oka, hogy e bűncselekmények esetén különösen nagy a látencia. Egyes szakértők szerint az sem zárható ki, hogy az áldozatoknak mindössze a 3-4 százaléka jelzi az illetékes szervek felé azt, hogy átejtették.
Az ilyen típusú csalások kapcsán további rossz hír, hogy a jövőben még elterjedtebbé és gyakoribbá válhatnak. Ennek pedig az az oka, hogy a mesterséges intelligencia (MI) vívmányait mind többször vetik be az elkövetők. Az MI ugyanis egyre hatékonyabban képes segíteni őket abban, hogy megtévesztő üzeneteket generáljanak, látványos közösségi oldalakat hozzanak létre, vagy akár képeket, videókat generáljanak.
A társkeresős csalások elsődleges célja nem más, mint a pénzszerzés. Az elkövetők a magányos netezők érzelmeinek manipulálásával igyekeznek pénzhez jutni. Ehhez mindenféle mondvacsinált történeteket találnak ki. Ebből a szempontból a biztonsági szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy e károkázások esetében az is megfigyelhető, hogy gyakorta különféle befektetési csalásokba is bevonják a kiberbűnözők a gyanútlan áldozataikat.
Prémium előfizetéssel!
-
A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.
-
A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.
-
A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.
-
A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











