A biztonsági vezetők legnagyobb próbatételei

​Továbbra is sok kihívással küzdenek a biztonsági szakemberek. A Cisco felmérése ezekre a nehézségekre világít rá, és egyúttal iránymutatást is ad a védekezéshez.
 

A Cisco a 2020-as CISO Benchmark Study című felmérését 13 ország 2.800 biztonsági szakértőjének megkérdezésével állította össze. A kutatás eredményei szerint az információbiztonságért felelős vezetők számára a legnagyobb kihívást az összetett, tucatnyi gyártó egyedi megoldásaival megspékelt biztonsági rendszerek, a felhő alapú megoldások, a mobileszközök, valamint a sebezhetőségek jelentik. 

"A hazai trendek a nemzetközi felméréshez nagyon hasonló képet mutatnak. Ugyanakkor napjainkban a koronavírus szinte mindent felülír, az IT-biztonság területén is"

- mondta Csordás Szilárd, a Cisco Magyarország hálózatbiztonsági szakértője, aki szerint jelen helyzetben a legtöbb vállalat és intézmény számára a távmunka feltételeinek megteremtése az első számú prioritás.

A kihívások

A felmérés szerint ma egy átlagos cég több mint 20 különböző biztonsági technológiát használ egyszerre. Bár a beszállítók konszolidációja folyamatos, a szervezetek 86 százaléka 1-20 beszállító megoldásait alkalmazza. A biztonsági szakemberek több mint 20 százaléka érzi úgy, hogy a több beszállítós, heterogén környezet kezelése jelentős kihívás számára. 

A komplexitás leküzdése és a válaszidők lerövidítése érdekében a biztonsági szakemberek igyekeznek növelni az automatizációt. A kutatás szerint a felhő alapú biztonsági megoldások segítenek javítani az átláthatóságot, valamint ösztönzik a hálózati, a végponti és a biztonsági csapatok közötti együttműködést.

A megkérdezett szervezetek 41 százaléka szerint az adatközpontokat rendkívül nehéz megvédeni, 39 százalékuknak pedig az alkalmazásbiztonság megteremtése jelent gondot. Az adatbiztonság pedig a nyilvános felhőben a leginkább problémás. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a privát felhőinfrastruktúrák nem okoznak fejtörést a védelmi intézkedések során.

Elgondolkodtató, hogy jelenleg a szervezeteknek csupán a 27 százaléka használ többfaktoros azonosítást (Multi-factor Authentication - MFA). Egy másik fontos biztonsági megoldás a mikroszegmentálás, amely az alkalmazások biztonságos elérésének fontos eszköze, ám mégis csupán a válaszadók 17 százaléka alkalmazza.

2020-ban a vállalatok 46 százalékánál fordult elő olyan biztonsági incidens, amit befoltozatlan sérülékenység okozott. Ez az arány tavaly még "csak" 30 százalék volt. A javítatlan sebezhetőségek miatt bekövetkező incidensek során az érintett szervezetek több mint fele vesztett el támadásonként legalább10.000 adatrekordot.

A Cisco ajánlásai a biztonsági szakemberek számára: 
  • Többrétegű védelem alkalmazása, amely MFA-t, hálózati szegmentálást és végpontvédelmet is magában foglal. 
  • A lehető legmagasabb szintű átláthatóság biztosítása az adatkezelés támogatása, az alacsonyabb kockázat és a szabályoknak való megfelelés érdekében.
  • Megfelelő kibervédelem felállítása: a védelem megerősítése, az eszközök frissítése és a sebezhetőségek befoltozása, illetve tréningeken való rendszeres részvétel.
  • Zero Trust modellek bevezetése.
  • Az összetett rendszerek számának csökkentése integrált biztonsági platformok használata révén.
 
  1. 4

    A MariaDB-hez több biztonsági javítás vált elérhetővé.

  2. 4

    A Mozilla több tucat hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  3. 5

    A Drupal kritikus veszélyességű sebezhetőség miatt kapott azonnali frissítést.

  4. 3

    A GLPI legújabb verziója két biztonsági rést foltoz be.

  5. 4

    A GitLab CE/EE összesen tizenegy sérülékenység miatt kapott újabb frissítést.

  6. 4

    A PostgreSQL legújabb verziói 11 biztonsági hibajavítást tartalmaznak.

  7. 3

    Az ImageMagick számos sérülékenyég következtében kapott frissítést.

  8. 4

    Az Apache Tomcathez elérhetővé váltak a legújabb biztonsági frissítések.

  9. 4

    Az NGINX egy 16 éve létező biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  10. 4

    A Microsoft egy kritikus veszélyességű, nulladik napi hibáról számolt be az Exchange Server kapcsán.

Partnerhírek
Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

hirdetés
Közösség