2023-ban is rekordot döntöttek a zsarolóvírusok
Tavaly minden korábbinál több zsarolóvírussal végrehajtott támadás történt világszerte. Az idei kilátások sem biztatóak.
A Corvus Insurance felmérése szerint 2023 során 68 százalékkal több olyan biztonsági incidens következett be, amelyekben zsarolóvírusok is szerephez jutottak. Az elsősorban kiberbiztosítási szolgáltatásokra specializálódott vállalat 4496 zsarolással egybekötött adatszivárgási esetről szerzett tudomást. (2022-ben ez a szám még "csak" 2670 volt).
Ugyancsak jelentős növekedés tapasztalható a zsaroló programokkal visszaélő kiberbandák számában is, hiszen e tekintetben 34 százalékos emelkedés volt kimutatható. Szakemberek szerint ennek leginkább az a magyarázata, hogy a netes alvilág nagyobb csoportjai elkezdtek feldarabolódni. Ehhez társul az is, hogy az interneten kiszivárgó ransomware forráskódokból egyre többen igyekeznek hasznot húzni. Erre az egyik legjobb példa a Babuk zsarolóvírus kódjának 2021-ben történt elérhetővé válása, amely mind a mai napig újabb és újabb károkozók megszületését eredményezi.
A Corvus Insurance szerint tavaly is sikerült a hatóságoknak, bűnüldöző szerveknek komoly lépéseket tenniük egyes hírhedt kiberbandák tevékenységének visszaszorítása érdekében, aminek hatása leginkább a negyedik negyedévben mutatkozott meg. Ekkor ugyanis 7 százalékos csökkenés volt megfigyelhető a zsarolóvírus alapú támadások számában. Különösen az ALPHV/BlackCat banda, valamint a QakBot infrastruktúrájának megbénítása volt érezhető.
Prémium előfizetéssel!
-
Az Oracle 19 biztonsági rést foltozott be a VirtualBoxon.
-
Több mint 70 biztonsági rést foltoztak be a Mozilla fejlesztői a Firefox böngészőn.
-
A Google Chrome ezúttal 42 biztonsági hibától vált meg.
-
Az NGINX kapcsán egy biztonsági rést kell befoltozni.
-
Magas veszélyességi besorolással látta el az Acronis a legutóbb feltárt sebezhetőséget.
-
Az Apple a macOS 27 kiadásával rengeteg sebezhetőséget szüntetett meg.
-
Az Apple a iOS 27 és iPadOS 27 sok sebezhetőséget szüntet meg
-
Az Apple megközelítőleg 100 biztonsági rést foltozott be a watchOS-en.
-
Az Oracle 11 biztonsági rést foltozott be a Database Serveren.
-
A PyPDF-hez több biztonsági javítás vált elérhetővé.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










