Zsaroló programok nyomdokaiba lépett a Karo

A Karo zsaroló program sok mindent ellesett az elődjeitől, és ennek megfelelően komoly károkat képes előidézni.
 

A Karo zsaroló program meglehetősen szokványos módon tesz kárt a számítógépeken lévő fájlokban. Amikor rákerül egy rendszerre, akkor azon egy kiterjesztéslista alapján feltérképezi a számára érdekes állományokat, majd ezeket erős titkosítással látja el. Az általa lerombolt fájlok leginkább onnan ismerhetők fel, hogy a kiterjesztésük az ipygh karaktersorozattal egészül ki.
 
A Karo a pusztítását követően megjeleníti a zsaroló üzenetét, és tájékoztatást ad a további teendőkről, mindezt elég részletesen. Erre azért is szükség van, mert a terjesztői csak Tor Browseren keresztül kezdeményezett fizetéseket hajlandók elfogadni, nyilván az anonimitás biztosítása és a felderíthetőség megnehezítése érdekében.
 
A zsaroló program a számítógéppel kapcsolatos legfontosabb paramétereket (felhasználónevek, a számítógép neve, a Windows verziója stb.) is elküldi a támadók számára.
 
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség