Távolról blokkolhatók a Samsung okostévéi

​A Samsung okostévéi egy olyan funkcióval is rendelkeznek, amivel a gyártó távolról bármikor letilthatja a készülékeket.
 

A júliusi dél-afrikai zavargásoknak az országban lévő egyes Samsung raktárak és boltok is áldozatául estek. Ennek során a fosztogatók az okostévéket sem kímélték. Azt ugyan nem lehet tudni, hogy mennyi TV-nek veszett nyoma, de minden bizonnyal nem kevésnek, mivel a Samsung is minden lehetséges módon próbál fellépni a lopott készülékek feketepiaci értékesítése ellen. Az egyik ilyen intézkedése nagy visszhangot váltott ki a nemzetközi sajtóban. 

A Samsung ugyanis jelezte, hogy minden egyes okostévéjében megtalálható egy úgynevezett TV Block funkció, amelynek segítségével a készülékeket távolról bármikor blokkolhatja. Ezt követően az érintett TV-k funkciói nem használhatók egészen a zárolás feloldásáig.

"A TV Block egy távoli, biztonsági megoldás, amely detektálja, ha egy Samsung TV-t nem megfelelően aktiváltak, és biztosítja azt, hogy a készüléket csak a jogos tulajdonos használhassa, aki a vásárlás tényét megfelelő módon tudja igazolni" - nyilatkozta a Samsung. A vállalat hozzátette, hogy a technológia célja az illegális kereskedelem visszaszorítása Dél-Afrika határain belül és határain kívül egyaránt. 

A TV Block funkció akkor lép működésbe, ha a Samsung valamely raktára vagy disztribútora a problémás (például lopott) készülékek szériaszámát feltölti a Samsung megfelelő szerverére. A készülékek pedig a bekapcsolásukat, valamint az internethez való csatlakoztatásukat követően minden alkalommal lekérdezik ezt a kiszolgálót, és ha a szériaszámuk megtalálható e feketelistán, akkor letiltják a legtöbb funkciójukat. A készülékek zárolásának feloldására van mód, de ez egy hosszabb procedúrával jár. Ilyen esetben értesíteni kell a Samsungot, és meg kell küldeni a vásárlást igazoló bizonylatot, számlát a cégnek.

A Samsung úgy látja, hogy a TV Block eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és az a jövőben is hasznos szolgálatot fog tenni. Ugyanakkor egyes biztonsági szakemberek nem nyugodtak, hiszen ha ezt a meglehetősen központosított rendszert például egy kibertámadás éri, és az elkövetők manipulálják a blokkolt szériaszámokat tartalmazó adatbázist, akkor az igencsak kellemetlen következményekkel járhat. 
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség