Szorgosan proxyzik az Elpman trójai

Az Elpman egy hátsó kapun keresztül várakozik a támadók parancsaira, amelyeket rögtön végrehajt.
 
hirdetés
Az Elpman trójai a hátsó kapuk létesítésére alkalmas számítógépes károkozók táborát gyarapítja. Mindössze két fájl tartozik hozzá: egy futtatható állomány, valamint egy konfigurációs fájl. Ezek segítségével teljes körűen el tudja látni a feladatát, ami alapvetően jogosulatlan távoli hozzáférés biztosításában merül ki. Ugyanakkor van egy olyan összetevője is, amely a kártevő kódjának frissítéséért felel.
 
Az Isidor Biztonsági Központ jelentése kitért arra, hogy az Elpman manipulálja az Internet Explorer néhány beállítását. Így többek között a proxykal, valamint a zónákkal kapcsolatos paramétereket sem hagyja érintetlenül.
 
Vélemények
 
  1. 4

    A támogatással rendelkező Windows operációs rendszerekben javítható a WPA/WPA2 sebezhetőség.

  2. 4

    Az ArubaOS fejlesztői elkészítették a WPA/WPA2 kapcsán felmerült sebezhetőségek javításait.

  3. 4

    A Juniper több terméke esetében is befoltozta a WPA/WPA2-vel összefüggő sérülékenységeket.

 
Partnerhírek
Új androidos zsarolóvírust fedezett fel az ESET

​Az ESET kutatói felfedezték az első olyan zsarolóvírust, amely az Android hozzáférési szolgáltatásain keresztül támad.

Európai kiberbiztonsági hónap

Az Európai Hálózatbiztonsági Ügynökség (ENISA) által immár 5. alkalommal szervezett októberi kampány célja a kiberfenyegetések részletes bemutatása és a biztonságtudatosság növelése.

hirdetés
Közösség
1