Szervereket sem kímél a Lockbit zsarolóvírus

​A Lockbit.YEB zsarolóvírus a szerverek és a szerveralkalmazások esetében is komoly pusztításra képes.
 

A Lockbit.YEB zsarolóvírus fájlok titkosításával okoz károkat, majd megzsarolja a felhasználót. A kártékony program - a hasonló célú szerzeményekhez képest - viszonylag összetett működésű. Számos előkészítő tevékenységet hajt végre annak érdekében, hogy minél komolyabb pusztítást tudjon véghez vinni.
 
A zsarolóvírus egy olyan terjedelmes listával rendelkezik, amelyen leállítandó folyamatok és szolgáltatások nevei szerepelnek. A károkozó ezen a listán halad végig, és ha ennek megfelelő futó szolgáltatásra, alkalmazásra akad, akkor azt rögtön leállítja. (Ezzel például mentőszoftvereket és adatbáziskiszolgálókat is megbénít.) Teszi mindezt azért, hogy a szoftverek ne zárolják a fájlokat, így azok titkosíthatóvá válnak.
 
A Lockbit legújabb variánsa a helyi adattárolókon lévő fájlok mellett képes a cserélhető adathordozókon, valamint a számára elérhető és írható hálózati megosztásokon lévő állományok kompromittálására is. A titkosítás befejeztével pedig lecseréli az Asztal háttérképét, valamint szöveges fájlokat helyez el, amik a követeléseit tartalmazzák.
 
 
  1. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  2. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  3. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  4. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  5. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  6. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  7. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  8. 4

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  9. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  10. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség