Rootkitek készítését is megkönnyíti a PHP

Egy holland webfejlesztő a PHP-alapú rootkitek veszélyeire hívta fel a figyelmet.
 

Luke Paris holland fejlesztő úgy határozott, hogy a rootkitek adta lehetőségeket megpróbálja átültetni a PHP-s világba. A szakember abból indult ki, hogy az operációs rendszer (kernel) szintű rootkitek fejlesztése korántsem egyszerű feladat, komoly szaktudást igényel, és nem utolsó sorban megfelelő tesztelést. Már csak azért is, mert ha a kód nem úgy működik, ahogy kellene, akkor az könnyen a teljes rendszer összeomlását okozhatja, ami egy rejtőzködésre és feltünések kerülésére kifejlesztett károkozó esetében nem éppen pozitív sajátosság a támadók szempontjából.
 
Paris elmondta, hogy például egy Zend alapú PHP-s rootkit fejlesztése jóval egyszerűbben és gyorsabban végrehajtó, mintha kernel modulokat kellene írogatni. A szakember nyilván nemcsak az elmélet szintjén hadakozott a PHP-s rootkitek gondolatával, hanem azokat a gyakorlatba is átültette. Így született meg egy PoC (Proof of Concept) kód, ami működőképesnek bizonyult. Ez jelen esetben a PHP hash, valamint sha1 függvényeihez kapcsolódott, és mindössze 80 sorból állt. Ennek ellenére működőképesnek bizonyult, és képes volt ellátni a feladatát.
 
Nyilván egy ilyen fertőzött PHP-modult is fel kell juttatnia a támadónak a kiszemelt szerverre. Paris szerint azonban ez egyéb sebezhetőségek kihasználásával megvalósítható. A kockázatokat igazán az növeli, hogy az üzemeltetők, fejlesztők meglehetősen ritkán ellenőrzik a PHP-s fájlok, modulok integritását, így egy ilyen rootkit sokáig képes lehet kiszolgálni a támadók céljait. Nem utolsó sorban pedig platformfüggetlenül működik, azaz mindenhol elfut, ahol a PHP is.
 
Paris a megelőzés érdekében azt javasolta, hogy érdemes a PHP-s összetevőket hash kódokkal rendszeresen ellenőrizni, és meggyőződni arról, hogy azokat senki sem manipulálta. Ehhez el is készített egy kis Python scriptet, amivel (például cron ütemezéssel) ez a fajta integritásvizsgálat könnyen, akár automatizáltan is elvégezhető.
 
  1. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  2. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  3. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  4. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  5. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  6. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  7. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  8. 4

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  9. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  10. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség