Nehezen megfejthető hibát tartalmazott az androidos Outlook

​Az Outlook alkalmazás Android kompatibilis kiadása egy veszélyes biztonsági rést tartalmazott.
 

A Microsoft az Outlook for Android alkalmazás kapcsán újabb frissítést adott ki, amely ezúttal egy fontos biztonsági hibajavítást is magában foglal. Egy olyan sérülékenység megszüntetésére kellett sort keríteniük a fejlesztőknek, amely adatlopáshoz, illetve kódfuttatáshoz járulhatott hozzá. A kockázatokat az is növelte, hogy a hiba kihasználásához mindössze annyi elegendő volt, hogy a felhasználó megnyisson egy speciálisan összeállított levelet.
 
Mint kiderült, a sebezhetőség nem egy teljesen új felfedezés, hiszen arra 2018 decemberében akadt rá Bryan Appleby, az F5 Networks biztonsági kutatója. A szakembernek akkor sikerült egy olyan e-mailt összeállítania, amivel a sérülékenységet ki tudta használni. Ebben a levélben egy iframe volt, amibe JavaScript kódok kerültek. Ezeket pedig az Outlook app a küldemény megnyitásakor szó nélkül lefuttatta. Ezt követően XSS (cross-site scripting) típusú támadásokat lehetett végrehajtani. A szakember szerint a biztonsági hiba lehetőséget adott a beérkező levelek számára fenntartott mappában történő kotorászásra.
 
Rögtön érkezett a kérdés, hogy miért tartott hónapokig a sérülékenység megszüntetése. Erre a választ végül Appleby adta meg, aki szerint az volt a gond, hogy a Microsoftnál nem sikerült reprodukálni a hibajelenséget, ami értelemszerűen megnehezítette a hiba javítását. A megoldáshoz végül az vezetett közelebb, hogy a biztonsági szakember tovább vizsgálta a sérülékenységet, és rájött arra, hogy akkor működőkőképes egy ilyen támadás, ha az e-mail egy pontosan formázott telefonszámot is rejt. Végül egy amerikai formátumban megadott telefonszámot is tartalmazó üzenettel sikerült előcsalogatni a hibát a Microsoftnál.
 
Appleby minden Outlook for Android felhasználónak azt javasolta, hogy mindig tartsák naprakészen ezt az alkalmazást is.
 
 
  1. 3

    A Cisco IOS XE-hez több patch vált elérhetővé.

  2. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  3. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  4. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  5. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  6. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  7. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  8. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  9. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  10. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség