Minden harmadik gyermeket zaklatták már a neten

Az otthoni felhasználókat is egyre több kibertámadás éri. A családi számítógépek és eszközök elleni támadások több gondot okoznak, mint azt gondolnánk.
 

Az internetes támadások száma évről évre egyre növekvő tendenciát mutat, és ez alól Magyarország sem kivétel. Egy nemzetközi kutatás szerint hazánkban csak a böngészőkből induló támadások aránya tavaly közel 25 százalék volt, ami az idén további 3 százalékkal nőtt. Az eredmények tekintetében Magyarország az európai országok veszélyeztetettségi listáján a 9. helyen áll. A listavezető Málta (42%), majd Görögország (41%) és Románia (41%) következik a sorban.
 
A romló kiberbiztonsági helyzet ellenére nem igazán mutatkozik javulás a védelmi intézkedéseket illetően. A Sicontact Kft. 2019-es reprezentatív kutatása szerint hazánkban a 18-59 éves lakosság csupán 10 százaléka lenne hajlandó fizetni egy vírusirtó programért, míg a biztos elutasítók aránya ennek közel a háromszorosa. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a vírustámadást már elszenvedők jóval nyitottabbak a fizetős szoftverek használata iránt.
 
Kreatív kiberbűnözők
 
A kiberbűnözők kreativitása határtalan, rendszeresen újabb támadási formákkal rukkolnak elő. A leggyakoribb támadástípus a zsarolóvírusok használata mellett az adathalászat és az adatlopás. Ilyen esetekben az adattolvajok olyan adatokat lopnak el tőlünk, mint például a felhasználónevek, a jelszavak vagy a banki adatok.
 
A hazai kutatás szerint a "hagyományos" kibertámadások mellett egyre nagyobb arányban van jelen a gyermekek ellen irányuló cyberbullying, vagyis az online zaklatás. Hazánkban manapság minden harmadik kiskorút ért már internetes bántalmazás, legyen az kirekesztés vagy személyes információkkal való visszaélés. Ilyen helyzetekben a gyerekek csupán 10 százaléka kér segítséget, és a szülők kevesebb, mint fele szerez tudomást arról, ha a gyermekét bántalmazták.
 
Wi-Fi az otthoni veszélyforrás
 
Manapság már ritka az a háztartás, ahol ne lenne Wi-Fi. Ez azonban támadási felületet is jelent. Ha egy illetéktelen személy feltöri az otthoni hálózatunkat, máris hozzáférést szerez bizalmas digitális értékeinkhez. Ezért a vezeték nélküli hálózatok biztonságára különös figyelmet kell szentelni, és csak megbízható személyek számára szabad ahhoz hozzáférést adni.
 
Komplex védelemre van szükség
 
A Sicontact Kft. szakértői szerint ahhoz, hogy a virtuális veszélyek ellen naprakészen tudjunk védekezni, és lépést tarthassunk a folyamatosan fejlődő internetes támadásokkal, a legjobb, amit tehetünk, hogy beszerzünk egy olyan biztonsági szoftvert, ami komplex védelmet biztosít a legtöbb virtuális támadás ellen. Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy még a legfejlettebb technológiák sem képesek helyettesíteni a megfontolt, biztonságtudatos internet- és számítógéphasználatot.
 
  1. 3

    A Cisco IOS XE-hez több patch vált elérhetővé.

  2. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  3. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  4. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  5. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  6. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  7. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  8. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  9. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  10. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség