Microsoft-Kaspersky: ismét szent a béke

Megegyezés született a biztonsági cégek (elsősorban a Kaspersky Lab) és a Microsoft között, hogy a Windows 10 miként is kezelje a jövőben az antivírus alkalmazásokat.
 

A biztonsági cégek - köztük a Kaspersky Lab - és a Microsoft már régóta együttműködnek a kiberbiztonsági fenyegetések elleni küzdelemben. Azonban ez a kapcsolat sem mindig mentes a vitáktól. Legutóbb a Windows 10 antivírus alkalmazásokkal kapcsolatos gyakorlata verte ki a biztosítékot, mivel az operációs rendszer a biztonsági cégek szerint túlbuzgó volt, amikor például lejárt egy-egy víruskereső példány előfizetési ideje. Ez a fajta túlbuzgóság akkor is megfigyelhető volt, amikor kompatibilitási okok miatt egész egyszerűen a Windows Defender került bevetésre a frissítések során. Ennek következtében több orosz és európai hatósághoz is bejelentések érkeztek, amiket a Microsoft nem hagyhatott figyelmen kívül. Nem is tette, így az ősszel megjelenő Windows 10 Fall Creators Update verzió már hatékonyabb együttműködést fog biztosítani a védelmi alkalmazásokkal, és nem utolsó sorban nagyobb teret enged a felhasználói döntéseknek.
 
A Microsoft jelezte, hogy több pontos is javít az eddigi együttműködéseken. Kijelentette, hogy a biztonsági cégeknek több időt fog hagyni arra, hogy a Windows 10 új verzióira felkészítsék a szoftvereiket, és ezáltal a frissítések elérhetővé válásakor már teljes körű lehessen a kompatibilitás a meglévő programok és az operációs rendszer között. Ha pedig mégsem így lenne, akkor sem az eddigi protokoll lép életbe: vagyis automatikusan nem fogja átvenni a védelmi feladatokat a Windows Defender, hanem vélhetőleg a frissítések elhalasztására kerül majd sor.
 
Változik a lejáró vagy nem megfelelően működő védelmi alkalmazások kezelése is. Módosulnak a figyelmeztetések, aminek köszönhetően több lehetőségük lesz az antivírus gyártóknak értesíteni a felhasználókat. A felhasználó pedig egy lejáró licenc esetén dönthet arról, hogy meghosszabbítja azt, vagy inkább áttér más megoldásra, például a Windows 10 beépített biztonsági eszközeire.
 
Ismét béke honol
 
A Kaspersky Lab jelezte, hogy elégedett a Microsoft javaslatával, valamint a végrehajtási ütemtervvel. Ezért minden szükséges lépést megtesz azért, hogy visszavonja azokat a bejelentéseit, amelyeket az Európai Bizottságnál és a németországi szövetségi kartellhivatalnál tett. Egyúttal kijelentette, hogy nincs további követelése a Microsofttal szemben. 
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség