Megmenthetők a Mac-es zsaroló által tönkretett fájlok

​A Mac számítógépek megfertőzésére alkalmas, fájlok titkosításával zsaroló FindZip programnak elkészült az ellenszere. Kis szerencsével a tönkretett állományok megmenthetők.
 

Mac OS X, illetve macOS alatt számottevően kevesebb zsaroló program terjed, mint a Windows-os világban. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy e kockázatoktól az Apple platformja teljesen mentes lenne. Az elmúlt hetekben is egy olyan zsaroló program borzolta a kedélyeket, amely kifejezetten macOS-alapú rendszereken volt képes fájlok titkosítására, valamint a felhasználók megzsarolására.
 
A károkozó jól ismert szoftverek törésére alkalmas programoknak álcázva terjedt, többek között az Adobe Premier Pro, valamint a Microsoft Office nevével is visszaélt. Amikor egy megtévesztett felhasználó elindította a káros programok valamelyikét, akkor a számítógépen rögtön kezdetét vette a rombolás.


Így fest egy fertőzött Mac - Forrás: Avast
 
A FindZip nevű ártalmas programról már korábban kiderült, hogy nem érdemes teljesíteni a követeléseit, mivel a dekódoláshoz szükséges adatokat nem juttatja el a terjesztőihez, tehát azok akkor sem tudnának segíteni a helyreállításban, ha nagyon akarnának. Ellenben a Malwarebytes kutatóit nem hagyta nyugodni ez a helyzet, és kidolgoztak egy olyan módszert, amivel a károkozó által használhatatlanná tett fájlok dekódolhatóvá váltak. Sajnos ez a technika viszonylag nehézkes: két számítógép vagy két felhasználói fiók kell hozzá, és fejlesztői eszközökkel is babrálni kell.
 
Az Avast kutatói pedig abba nem törődtek bele, hogy ha egyszer már rendelkezésre áll az ellenszer, akkor az miért ilyen macerás. Ezért kifejlesztettek egy olyan segédprogramot, ami felhasználóbarátabb módon képes felszámolni a károkat. Az új eszköz egyetlen hátulütője, hogy Windows-os alkalmazás, így akkor használható a legegyszerűbben, ha a kompromittált fájlokat át lehet tölteni egy Windows-os PC-re, és ott el lehet végezni a helyreállítást. Ha erre nincs mód, akkor a segédprogram Mac alatt is futtatható, például Wine segítségével.
 
Az Avast azt javasolta, hogy helyreállítás előtt - biztos, ami biztos alapon - mindenki készítsen egy biztonsági mentést a lerombolt fájlokról is.
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség