Már csak 20 nap, és kezdődik a BSidesBUD konferencia

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre hazánkban a BSides IT-biztonsági konferencia.
 

A BSidesBUD elnevezésű kiberbiztonsági konferenciát először a 2017-ben rendezték meg a Lurdy Rendezvényközpontban. Annak ellenére, hogy korábban még nem volt a BSides licensz égisze alatt konferencia hazánkban, az eseményre több mint 400 látogató volt kíváncsi. Az érdeklődés a 2018-as BSidesBUD esetében sem csökkent.
 
Az idei BSides Budapest konferencia összesen 14 érdekes előadással és 5 nagyobb lélegzetvételű workshoppal várja az érdeklődőket egy teljes napon át. A magyar IT-szakemberek mellett érkeznek előadók Luxemburgból, Bulgáriából, Franciaországból, Kazahsztánból, Irakból, Ausztriából, Oroszországból és Németországból. Képviselteti magát a szegedi és a budapesti Hackerspace csapata is.
 
Szó lesz többek között a közösségi hálózatokról és az álhírek világáról, arról, hogyan legyünk pentesterek, hogyan keressünk pénzt legálisan szoftverhibák feltárásával, mire számíthatunk a kvantumkriptográfia területén, vagy arról, hogyan fejlesszünk exploitot. A kétórás workshopok résztvevői többek között megtudhatják, hogyan elemezzenek android alkalmazásokat kártékony kódok után kutatva, hogyan monitorozzák a teljes IT infrastrukturájukat professzionálisan, hogyan alkalmazzanak biztonságos konténereket Kubernetes-ben, de külön workshop lesz az OSQuery bemutatására is.
 
Újdonság a korábbi évekhez képest, hogy a konferenciaterem mellett egy expo tér is kialakításra kerül majd, ahol a kiállítók, partnerek saját színpadot kapnak, így lehetőségük lesz esettanulmányokat, termékeket bemutatni.
 
A BSidesBUD 2019 nemcsak azokat az IT-szakembereket várja, akik szeretnének kapcsolatokat építeni, tapasztalatot cserélni hasonló érdeklődésű és szaktudású emberekkel, hanem azokat az IT-szakos hallgatókat is, akik érdeklődnek az kiberbiztonság iránt, és belekóstolnának a témába, esetleg később ebben a szakmában kívánnak elhelyezkedni.
 
A szervezők fontosnak tartják a kiberbiztonsági közösség támogatását is, ezért létrehoztak egy HACKADEMY ösztöndíjprogramot, ami a Hacktivity konferenciák esetében már két éve nagy sikerrel működik. Ennek révén 2019-től kezdve minden évben több mint félmillió forint értékben belépőjegyeket ajánlanak fel a hazai felsőoktatási intézmények tehetséges hallgatói és előadói számára az aktuális BSidesBUD konferenciára. A jegyekhez az erre a célra létrehozott HACKADEMY partnerprogramhoz való csatlakozáson keresztül lehet hozzájutni. A program összesen 50 darab jegyet bocsájt a partnerek rendelkezésére (20 jegy az oktatók részére, 30 pedig diákjegy). A HACKADEMY partnerprogramhoz bármely olyan magyar felsőoktatási intézmény csatlakozhat, amelynek van IT irányú képzése. Jelentkezni az info@bsidesbud.com e-mail címen lehet.
 
Az eseményt idén is az immár 15 éves Hacktivity IT-biztonsági konferencia csapata szervezi. A rendezvény 2019. március 28-án lesz a budapesti Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban.
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség