Magyarország dúskál a mobilvírusokban

Tavaly is sok milliárdnyi támadást kellett blokkolniuk a védelmi eszközöknek. A zsaroló programok mellett a mobilokat sújtó fenyegetések is egyre több kockázatot hordoznak.
 

A Trend Micro közzétette a tavalyi évre vonatkozó, összefoglaló biztonsági jelentését, amelyből kiderült, hogy a kártékony programok, a sebezhetőségek és a mobil károkozások frontján milyen tendenciák voltak megfigyelhetők. Egyúttal rávilágított arra is, hogy idén milyen fenyegetettségekkel kell a leginkább számolnunk.
 
Biztonsági rések: vegyes kép
 
A Trend Micro a Zero Day Initiative (ZDI) kezdeményezés keretében 765 biztonsági rést fedezett fel 2016-ban. Ezek közül 678 hibára a ZDI jutalmazási programjának keretében derült fény. A 2015-ben és 2016-ban felfedezett biztonsági rések számát összevetve vegyes eredmények születtek az egyes gyártóknál. Tavaly az Apple esetében 145 százalékkal több sebezhetőséget találtak, míg a Microsoft megoldásokhoz kötődő biztonsági hibák mennyisége 47 százalékkal csökkent. Ezen felül az új exploit kitek száma 71 százalékkal mérséklődött, ami a biztonsági cég szerint az Angler exploit kit mögött álló személyek 2016. júniusi letartóztatásának tudható be.
 

"Miközben a fenyegetések egyre kifinomultabbá és sokoldalúbbá válnak, a kiberbűnözők mind inkább a szervezeteket veszik célba a magánszemélyek helyett, mivel így tehetnek szert igazán nagy bevételre. 2016-ban a bűnözői csoportok elsősorban a nyereségre koncentrálva zsarolták a cégeket, és nem várható, hogy ez a jelenség a közeljövőben lelassulna. A most kiadott kutatásunkkal az a célunk, hogy tájékoztassuk a vállalatokat a fenyegetések mögött meghúzódó taktikákról, illetve segítséget nyújtsunk számukra a potenciális támadások kivédésében"

- mondta Ed Cabrera, a Trend Micro kiberbiztonsági igazgatója.
 
A 2016-ban a Trend Micro Smart Protection Network összesen több mint 81 milliárd fenyegetést blokkolt, ami 56 százalékos növekedést jelent a 2015-ös számokhoz képest. Az IT biztonsági cég megoldásai az év második felében másodpercenként 3000 támadást védtek ki, melyek egy jelentős része e-mail alapú próbálkozásnak bizonyult.
 
A zsarolóvírusok terjedése
 
Az elmúlt 12 hónap során a zsarolóvírus-családok száma 29-ről 246-ra emelkedett. A növekedés egyik fő oka, hogy az ilyen jellegű támadások komoly haszonnal kecsegtetnek. Bár az IT-biztonsági szakemberek mind a magánszemélyeket, mind a szervezeteket arra ösztönzik, hogy ne fizessék ki a váltságdíjat, a kiberbűnözők így is körülbelül 1 milliárd dollárt söpörtek be tavaly a ransomware-ekkel.
Mobil fenyegetések
 
A jelentés arra is rámutatott, hogy hazánkban a mobil alkalmazásként terjedő fenyegetések számítanak az egyik legnagyobb veszélynek, ezért célszerű nagyobb figyelmet fordítani az okostelefonok és tabletek védelmére.
 

"Egész Európában Magyarországon volt a legmagasabb az ilyen jellegű fertőzések aránya: decemberben minden huszadik letöltött alkalmazás tartalmazott valamilyen kártékony kódot. Ez rendkívül komoly kockázatot jelent, mivel a támadók egyszerű bejutási pontként használhatják a céges mobiltelefonokat, és onnan tovább haladva a vállalati hálózatban érzékeny és értékes adatokhoz is hozzájuthatnak. Éppen ezért a hatékony, többrétegű biztonsági stratégia kialakításánál mindenképpen érdemes a vállalati okostelefonok és tabletek biztonságára is gondot fordítani"

- emelte ki Gömbös Attila, a Trend Micro rendszermérnöke.
 
  1. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  2. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  3. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  4. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  5. 4

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  6. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  7. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

  8. 3

    A Palo Alto PAN-OS operációs rendszer kapcsán újabb sebezhetőségekre derült fény.

  9. 4

    Az IBM QRadar Suite újabb biztonsági frissítéseket kapott.

  10. 4

    A Juniper jelentős mennyiségű biztonsági javítást adott ki.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség