Komoly kihívások előtt az Android

Elavult verziók, biztonsági rések, interneten terjedő és előre telepített kártevők – a G Data előrejelzése szerint ezek várnak az androidos telefonokra ebben az évben.
 
A biztonsági cég szerint jelenleg az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy az Android esetében nem a Google, hanem a telefongyártók azok, akiknek ki kell adniuk a frissítést egy-egy adott telefontípushoz. Ez pedig egyrészt lassan megy nekik, másrészt az új frissítések sokszor nem elérhetők a régebbi készülékekhez. Ezért az androidos telefonok és tabletek 80 százalékán biztonsági réseket tartalmazó, elavult operációs rendszer található.
 
A Google androidos fejlesztőközpontjának adatai is alátámasztják ezt a statisztikát. A legfrissebb, 6.0-s (Marshmallow) rendszer mindössze a készülékek 1 százalékán fut. A verziók folyamatos, gyorsabb frissítésére pedig szükség lenne: a G Data az előző évben 50 százalékkal több androidos kártevőt regisztrált, mint 2014-ben, és jelenleg egy év alatt több mint kétmillió új kártékony kódot analizál a víruslaborjában.
 
A biztonsági cég három másik veszélyre is figyelmeztet. Az első, hogy a nem megbízható forrásból vásárolt készülékeken már előre telepített kártevő bújhat meg. Az elmúlt évben a Lenovo, a Xiaomi és a Huawei nem márkakereskedésből, hanem ismeretlen disztribútoroktól vásárolt készülékein is azonosítottak ilyen kémprogramokat.

 
A második veszély a dolgok internetéhez kapcsolódik. Azzal párhuzamosan, ahogyan egyre több eszköz épül a Google operációs rendszerére, növekednek az egyes biztonsági résekhez kapcsolódó kockázatok is. Az okosóráktól az okostévékig sok minden lett „androidos”, és a különböző berendezéseken tömegesen gyűlnek a bűnözők számára értékes felhasználói adatok.
 
Végül, de nem utolsó sorban a harmadik fenyegetést a komplex banki trójaiak jelentik. Ebben az évben várhatóan növekedni fog azon kártevők száma, melyek az azonos felhasználóhoz tartozó windowsos gépet és androidos telefont egyszerre fertőzik meg, és így szerzik meg a bankoktól SMS üzenetekben érkező kódokat.
 
A vírusirtó cég a veszélyek kapcsán megjegyezte: fontos, hogy az androidos telefonokat vírusirtó szoftverrel védjük.
Vélemények
 
  1. 4

    A Cisco Email Security Appliance legújabb sebezhetősége jogosulatlan rendszerhozzáférést biztosíthat.

  2. 3

    Az OpenSSL két sérülékenységéről hullt le a lepel.

  3. 3

    A HDDCryptor zsaroló program nem kizárólag az értékes fájlokat teszi tönkre, hanem a Windows-t is. Aztán nekilát a zsarolásnak.

 
Partnerhírek
Találkozzunk idén is az ITBN-en!

Idén 11. alkalommal, 2016. szeptember 27-28-án kerül megrendezésre az ITBN CONF-EXPO a Groupama Arénában. A rendezvény fő témája a kiberéberség lesz.

Az év információbiztonsági szak- és diplomadolgozata

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület kihirdette az „Év információbiztonsági szak- és diploma-dolgozata” pályázat nyertesét.

hirdetés
Közösség
1