Kerüli a feltűnést a Trupota trójai

A Trupota trójai egy szokványosnak nevezhető, hátsó kapu létesítésére alkalmas károkozó, amelyet nem minden esetben könnyű észrevenni.
 

A Trupota trójai minden téren igyekszik minimalizálni annak esélyét, hogy bármilyen ténykedésével feltűnést keltsen. Olyan annyira igyekszik háttérbe húzódni, hogy első körben még csak állományokat sem másol fel a fertőzött számítógépre, és mindössze egy ponton módosítja a regisztrációs adatbázist. Akár az is elképzelhető, hogy a számítógép újraindításával hatástalanná válik. Sajnos azonban az addig eltelő időben olyan műveleteket végezhet, amik hosszabb távon megpecsételhetik az érintett rendszer integritását, és az azon tárolt adatok sorsát.

A Trupota először rendszerinformációkat gyűjt össze, majd szivárogtat ki. Elsősorban a számítógép neve, a felhasználónevek és az operációs rendszer legfontosabb paraméterei érdeklik. Ezt követően egy hátsó kaput létesít, amelyen keresztül nemkívánatos programokat tud letölteni, majd telepíteni. Ilyen módon hozzájárulhat vírusterjesztéshez is.

 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség